A hírnök

359-es kaland

pancelos.jpg

Fárasztó nap után, visszatérsz szövetséged táborába, meglepetten tapasztalod, hogy az átlagosnál nagyobb a nyüzsgés.

- Mi történt? Valami baj van? – kapod el egy társad pillantását.
- Nem tudom, jön a hordaparancsnok. – feleli sietve, aztán elrohan.
- Ide? – kérded elfúló hangon, de választ már nem is vársz.

Nem telik el sok idő, mindenki a kapuhoz siet, kinyílik és megpillantod őt. Méltóságteljesen bevonul, majd társaiddal együtt köré álltok. Tart némi hatásszünetet, láthatóan élvezi egy kicsit a helyzetet, majd rekedtes hangon megszólal.
- Rövidre fogom, mert nincs sok időnk. Tudomásomra jutott, hogy a Senki, Lady Alvariel a Fhtoqaxx tornya mellett, titkos rituáléra készül. Közös erővel kell megakadályoznunk, vagy legalább tenni valamit ellene. Minden erősebb szövetség vezérét összehívom egy tanácskozásra, hogy közösen próbáljunk fellépni ellene, bár még nem tudjuk, pontosan mire is készül. Nos, mielőtt a részleteket megbeszélném vezéretekkel, szükségem lenne egy önként jelentkezőre, aki segít nekem egy apróságban. – majd fürkészőn körbenéz.
- Én – teszed fel a kezed gyorsan, érzed, hogy itt a lehetőség, hogy bizonyítsd rátermettségedet.
- Gyere – int feléd, és néhány lépést tesz a falak irányába, elkülönülve a többiektől.
Kissé bátortalanul követed, hisz nem tudod mire vállalkoztál.
- Barátom, a feladatod egyszerű, ám annál fontosabb lesz, itt ez a levél, el kell vinned az egyik legerősebb rubin horda vezérének, Dzskar El Khebirnek, az Illuminati szövetség fejének. Szigorúan csak a saját kezébe adhatod át, az életeddel felelsz érte. Megértetted? – kérdi, ellentmondást nem tűrő hangon és feléd nyújt egy tekercset.
- Igen parancsnok, rögtön indulok is. – feleled.

Sokszor jártál már a mocsárban, tudod, hogy onnan nem messze van az Illuminati tábora. Útnak indulsz azonnal, a mocsári széli erdőn vágsz át, ez a legrövidebb út. Futás közben, testedet a faágak ostorozzák, de nem törődsz a fájdalommal. A mocsár kénes bűze fojtogat, szinte alig kapsz levegőt.

1. próba: egészség

mocsaricsap.jpg

Egyre szaporábban veszed a levegőt, de nem távolodhatsz el a mocsártól, mert időt vesztenél. Egyik lábad megakad valamiben, egy kiálló gyökérben, magad sem tudod, egy pillanattal később, már hason csúszol az avarban. Ugranál fel, hogy rohanj tovább, de valami elkapja az egyik lábadat és húzni kezd hátrafelé.

2. próba: csata

erod.jpg

Némi lélekenergiát szívsz a lényből, és folytatod az utad. Visszafogod lépteidet, közeledsz a táborhoz. Folyamatosan olyan érzésed van, mintha figyelnének. Néha megállsz fülelni, de csak az erdő megszokott neszeit hallod. A távolban meglátod a kaput. Mikor utoljára erre jártál, még csak egy néhány fős tábor volt itt, most pedig egy hatalmas erődítmény fogad. Fegyvered elrakod, és széttárt kezekkel indulsz a bejárat felé. Hatodik érzéked még jelezni próbál, de abban a pillanatban egy erős ütést érzel a tarkódon, és máris a földön találod magad.

3. próba: életpont

mester.jpg

A földön fekve, erőt veszel magadon és a hátadra fordulsz, lassan a látásod is kitisztul. Egy fekete ruhás alak, a mellkasodra lép, pengéjét a nyakadhoz szegezi. Egész testét bő, fekete ruha fedi, arcát éjszínű csuklya takarja, kezében hosszú vékony kard, nyakában egy rubin hordajelvény és egy különös síp. Csendben áll feletted, bár a csuklyától nem látod a szemét, érzed, hogy figyel. Megborzongsz félelmetes erején. Felkészülsz, hogy most a lélekenergiádat veszi. Egy mocsári dabaq tűnik fel mellette, érdeklődve figyel téged, majd rád morog. Az idegen egyik kezével a nyakában logó síphoz nyúl, melyen vöröses fényű derengés fut végig, majd alig hallható éles hangot ad ki. A torzszülött néhány lépést tesz hátra.

- Úgy érzed, senkinek se kellesz, értelmetlen az életed? Nekem szükségem van rád, nekem kellesz! – mondja nyugodt hangon.
- Nem, dehogy, az Illuminati szövetség vezérét keresem. Hírnök vagyok, üzenetet hoztam. – feleled gyorsan.
- Nem hiszek neked, ez valami trükk? – kérdi hidegen.

4. próba: meggyőzőkészség

csapos.jpg

- Levelet hoztam, a hordaparancsnokomtól, hinned kell nekem. – feleled őszintén.

Lábát leveszi mellkasodról, kardjával a bejárat felé mutat. Elindulsz az irányba, az idegen pedig néhány méterrel lemaradva követ téged. A kapu előtt, egy ébenfekete bőrű végzetúr áll, egyik kezében fegyvere, másikban egy nyitott üveget markol a nyakánál. Ahogy közelebb értek, tekintete hosszan felétek irányul, közben bizonytalanul dülöngél.

- Kit fogtál el D’dy? – kérdi, s közben megcsap az pálinka erős szaga.
- Salven, nyisd a kaput, üzenetet hozott Dzskarnak. – hangzik mögüled a válasz.

Egy pár pillanatig tágra nyílt szemekkel figyel, majd belöki előtted a kaput. Belül, két nagytermetű harcos fogad, egyikük egy fejbiccentéssel jelzi, hogy kövesd őt, egy hosszú függőfolyosón vezet végig, innen lelátni a belső udvarra. Egy kétszárnyú faajtóhoz értek.

- Itt várj. – mondja a nagytermetű harcos, és eltűnik az ajtó mögött.

Egy kis idő múlva, egy vézna, alacsony, fiatal galetki jön ki, orrán hatalmas okuláré ül, a lencséken keresztül hatalmas szemeivel végigmér.
- Mit akarsz? – kérdi.
- Üzenetet hoztam a vezéreteknek. – azzal felemeled a bal kezedben tartott pergament.
- Nekem is odaadhatod, majd továbbítom neki – mondja.
- Személyesen kell átadnom. – feleled.
- Rendben, de tudod, sehogy se hagy nyugodni az a kérdés, hogy…

5. próba: kvíz

lord_tronon.jpg

Az apró termetű elmosolyodik, láthatóan régóta foglalkoztatta a kérdés.
- Gyere, a Nagy Khán fogad téged. – azzal szélesre tárja az ajtót.

Bent egy hatalmas díszes terem fogad, középen rengeteg párna közt, egy nagydarab, izmos harcos fekszik féloldalt, kezében kupát tart, előtte egy tálon gyümölcsök. Egy fiatal végzetúrnő, az édes falatokat egyenként adogatja a szájába, míg egy másik, láthatóan idősebb, vékony, ámde izmos, a vezér testét kenegeti valami olajjal. Mögöttük egy aranybőrű végzetúr áll, tisztes távolban, kezét a kardja markolatán pihentetve, rezzenéstelen arccal.

- Üzentet hozott neked, Nagy Khán! – mondja vékony hangján az üveglencsés.
- Köszönöm Arsamis, elmehetsz. – egyet kortyol borába, majd kedves hangon a hölgyekhez szól – Mistana, Xilwa, kifelé, dolgom van. – a lányok csalódottan a terem végi ajtó felé indulnak, majd az eddig mozdulatlan, aranybőrű végzetúr is tesz egy lépést az ajtó felé. – Nem Deaxus, te maradj! – dörgi öblös hangján, azzal mintegy fél méterrel feléd magasodva, eléd áll.- Mond hát, mit tehetek érted?
- Lady Alvariel készül valamire, a hordaparancsnokom ezt az üzenetet küldte neked. – azzal felé nyújtod a pergament.

Kinyitja, majd hosszasan tanulmányozva, az aranybőrű felé fordul, tanakodnak néhány percig, majd valamit ír a pergamenre, összetekeri és visszaadja neked.
- Vidd hát a válaszomat, Deaxus majd kikísér téged. - A fura harcos a bejáratig kísér, magadban azon elmélkedsz, hogy vajon veszély esetén, ilyen rikító bőrszínnel, hogyan tud rejtőzködni. Kitárja neked a kaput, kilépsz.
- Nekem nincs szükségem rá – mondja, de mire hátrafordulnál, már csak a retesz hangját hallod.

6. próba: gyógyital

felemelkedes.jpg

Felfrissíted magad, a visszaút legalább olyan fárasztó lesz, mint ide volt. Balra a fűben pálinkás üvege társaságában szunyókál az őr. Bátor, gondolod magadban egy pillanatig, aztán eszedbe jut a feketeruhás társa, ilyen védelem mellett, könnyű neki. Néhány sietősebb lépés után, futni kezdesz, a válasszal minél előbb vissza kell térned. Időt kell nyerned, megpróbálsz némi fúzió segítségével, testedből, további energiákat nyerni.

7. próba: elementáris fúzió

elfajzottgaletki.jpg

Hamar magad mögött hagyod a mocsár, nyomasztó levegőjét. Közeledve táborodhoz, a távolban egy végzetúrra leszel figyelmes, aki egy torzszülött szétmarcangolt teteméből táplálkozik. Elborzadsz a látványon, elméjét valószínűleg teljesen az irányítása alá vonta az Ellenség, amint észrevesz, támadólag közeledik feléd.

8. próba: csata

Nem pazarod tovább az idődet, folytatod utadat. Visszaérve a táborba, azonnal a hordaparancsnok elé állsz. - Sikerült? – kérdi. - Igen, és meghoztam a választ is. – azzal átnyújtod neki a pergament. Elolvassa, kissé elgondolkodik, majd így szól: - Köszönöm barátom, nagyon sokat segítettél, tessék, jutalmad nem marad el! – átnyújt neked egy kis zsákocskát. Meghajolsz és büszkén távozol.

Vissza a kalandokhoz

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License