A tanító

91-es kaland

erdo2.jpg

Még a Hegy gyomrában, galetkiporonty korodban született meg benned az eltökéltség, hogy egyszer nagy mágus leszel, talán nagyobb, mint Nimbronel, néped legendás mágiatudója. Ennek szellemében éltél hosszú éveken át, miközben a Hegy legmagasabb szintje felé törve tanultad, fejlesztetted, csiszolgattad tudományodat.
A felszínre jutva azonban minden megváltozott. A világ kifordulni látszott sarkaiból, amikor az Ellenség az elpusztításotokra tört. Kis híján be is következett a vég, de a végzeturak – köztük te is – megakadályozták a gonosz terv megvalósulását. Eddig legalábbis, mert úgy érzed, az Ellenség a Csend ideje alatt sem tétlen, csak erőt gyűjt, hogy egy mindent elsöprő utolsó támadással megsemmisítsen minden élőt Ghalla földjén. Ennek gátja csak a mágia új alapokra helyezése lehet, de csak akkor, ha megszerzitek az ősmágusok tudását, mely Nimbronel halálával örökre elveszni látszott. Mégis, a tábortüzek mellett az öregebb galetkik gyakran beszélték, hogy ez a tudás nem veszhetett el csak úgy, az ősmágusok bizonyára megőrizték azt valahogy az utókornak. De hogyan, és hol? Kérdéseidre senki sem tudta megadni a választ.
Portyázásaid és vadászataid során mindig lázasan kutattál, hátha találsz valami nyomot, vagy jelet, de mindhiába. Ma éjjel viszont álmot láttál, melyben sápadt gyertyafény mellett egy öreg tudósember féle görnyedt vaskos könyve porladozó lapjai fölé. Amikor felébredtél, máris tudtad, mit kell tenned. Hallottad, hogy nemrég egy ismeretlen öregember tűnt fel a környéken, és a vele találkozók leírása pontosan ráillett az álombéli tudósra. Mivel utoljára a Krín mocsarak által övezett Köderdőben látták, arra veszed az irányt. Kétnapi járás után el is érsz a mocsarak széléhez, és gyakorlott szemeid azonnal felfedezik az avatatlanok számára láthatatlan ösvényt, mely a láp belsejébe vezet.
Az úttalan út kanyargós, szinte labirintus szerűen vezet egyre beljebb, míg egyszer csak 3 felé ágazik. Vajon merre tovább? Sejted, hogy csak egyikük vezet el a célodhoz, a másik kettő pedig maga a vég. Már csak a szerencsédben bízhatsz, ami eddig nem sokszor hagyott cserben.

1. próba: szerencse

kastely.jpg

Áldod a szerencsédet, hogy a jó utat választottad. A talaj egyre szilárdabb, így gyorsan kiérsz a dögletes mocsárból. Vénséges vén erdő állja utadat, melyben a fák teteje sűrű ködbe vész. Most már tudod, hogy miről kapta a nevét e cseppet sem barátságos hely.
Ha már eddig eljutottál, nem fordulhatsz vissza. Pár percnyi kutakodás után ezúttal is megtalálod a szűk ösvényt, mely ki tudja hová vezet. Rálépsz, és hamar összezáródnak mögötted a lombok.
Szinte harapni lehet a nedvesen csöpögő szürkeséget. Az erdőben megállni látszik az idő. Teljesen elveszted minden időérzékedet, már nem tudod, hogy csupán néhány órája, vagy esetleg már több napja bolyongsz a sejtelmes sötétségben. Szerencsére még mindig ki tudod venni az inkább vadcsapásnak tűnő utat, így fáradtan, de töretlenül haladsz tovább.
Valami hiányzik neked innen. Egy árva nesz sem hallik a körülötted lévő rengetegből. Sem egy űzött vad, vagy a prédáját ünneplő ragadozó, de még egy légy zümmögése sem. Csak a lépteid zaját hallod, ami így talán félelmetesebb, mintha hallanád a hely elevenségét.
Ekkorra már kételkedsz a döntésed helyességében és éppen csüggedés lesz úrrá rajtad, amikor az aljnövényzet és a fák is megritkulnak. Ahogy megújult reménnyel továbbhaladsz, egy tisztáson találod magad, melynek közepén roskatag torony tör a magasba. Itt még a köd is eltűnik, és a torony mellett feltekintve a csillagos eget látod. Tehát éjszaka van. Mindennek bizonyítékaként hatalmasat ásítasz. Elfáradtál, jól esne lepihenni. Már messziről kiszúrtad a torony aljában rejtező ajtót, gondolod bent majd meghúzod magad éjszakára és reggel tovább folytatod a tudósember keresését. Persze mindezt csak te tervezted el így, az ajtón keresztül eléd toppanó iszonytató szörnyeteg egészen másként gondolja.

2. próba: csata

mester.jpg

Kis híján odavesztél! Ha nem gyakorlatoztál volna olyan sokat klánod legjobb harcosaival, Ghalla történelme mától nélküled íródik tovább.
Letörölgeted ellenfeled szörnyűséges maradványait fegyvereidről és páncélodról, majd az ajtóhoz lépsz. Az csikorogva fordul el vasalatán és feltárja előtted az épületbe vezető utat.
Bent valamitől világosabb van. Nem látsz sehol egy fáklyát vagy lámpást, mégis tökéletesen ki tudod venni a környezetedet. Szegényes, korhadásnak induló fabútorzat. Egy roskatag asztal két székkel, valamint egy vasalt faláda. Mindent vastagon borít a por. A padló porában lábnyomokat fedezel fel, melyek egy csigalépcsőhöz vezetnek. Nem késlekedsz, azonnal megindulsz felfelé. A lépcsőfokok számolatlanul tűnnek tova a csizmád alatt. Egy darabig földöntúli erőt kölcsönöz izmaidnak az izgatott lelkesedés, amit a cél közelsége miatt érzel, majd lábaid egyre elnehezednek, és levegő után kapkodsz. Egy percre megpihensz, alaposan kifújod magad, aztán tovább indulsz. Úgy érzed, sose fogynak el a lépcsőfokok, a folyamatos körkörös kapaszkodás miatt szédülni kezdesz. Már nem lehetsz messze, hiszen kintről láttad a torony csúcsát, ami nem látszott elérhetetlenül magasnak. Ólomlábaidat tovább emeled felfelé, miközben szíved kis híján kiszakad helyéről a nagy zakatolásban. Még néhány fok, és már látod a fölötted felsejlő ajtót. Újabb pár lépés, és már éppen megragadnád a súlyos kilincset, amikor észreveszed a küszöb előtt heverő szörnyet. Gyermekkorod meséiből azonnal felismered a markhoti vérkopót. Nagy szerencséd, hogy halkan jöttél felfelé, mert nem ébredt fel közeledtedre. Ellenkező esetben már rég a csontjaiddal játszana.
A lélegzetedet is visszafogod, amikor megpróbálod lenyomni a kilincset. Amaz nyikorogva elfordul tengelyén, amitől megáll benned az ütő. Huhh, még mindig nem ébredt fel, de az ajtó nyilvánvalóan zárva van. Álkulccsal nem készültél, így törni kezded a fejedet a hogyan továbbról. Hiába a lázas fejtörés, semmi korszakalkotó ötlet nem jut eszedbe. Ahogy így töprengsz, a vérkopó megmozdul, és észreveszel félig a dög alatt egy rozsdás vaskulcsot. A szerencse ezúttal is melléd szegődött, már csak meg kell szerezni a szerszámot. Ám itt jön a probléma: a mesékből nem emlékszel olyan esetre, amikor egy markhoti vérkopó által őrzött kincset bárki emberfia meg tudott volna szerezni. Nincs más választásod, meg kell próbálni.

3. próba: lopás

Nem hiszel a saját szemeidnek sem, amikor a kulcsot a kezedben tartod. A kopó hangosan horkol tovább, miközben behelyezed az ellopott alkalmatosságot a zárba. Meglepően könnyen elfordul a zár nyelve, lenyomod a kilincset és már nyílik is az ajtó. Óvatosan átléped a pokoli teremtményt és belépsz a toronyszobába. Itt már egészen ismerős kép fogad. A kör alakú helyiség mennyezetéről olajlámpás lóg, ami pislákolva bevilágítja az alatta lévő, könyvekkel zsúfolt asztalt. Az asztal mellett az álmod béli öreg, tudós kinézetű ember görnyed egy súlyos könyv lapjai fölé. Előre boruló hófehér haja s hatalmas szakálla eltakarja az arcát. Nem néz fel, csak int csontos kezeivel, hogy kerülj beljebb. Óvatosan közelebb óvakodsz. Félsz megzavarni ezt a tudósembert, mert biztos vagy benne, hogy nem akárki fia lapozza az óidőkben készült könyvet ily lázasan. Az öreg percekig folytatja a lapozást, míg egyszer csak hirtelen összecsapja a könyvet és felnéz. - Már vártalak! Hol késlekedtél ilyen sokáig? – förmed rád, de a most már tisztán látszó, értelmes szemeiben huncut mosoly csillog. – Gyere, nézd meg ezt a könyvet! Azt hiszem, tudok segíteni neked. Ahogy közelebb lépsz és rámeredsz a könyv borítójára, térdeidet remegés fogja el. He ez az, aminek látszik, Nimbronel egykori mágiája eltörpülhet a lehetőségeidhez képest.

Vissza a kalandokhoz

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License