A valaha virágzó ghallai civilizációt egy szörnyű Ellenség pusztította el, amely ellen nem volt védekezés. Az Ellenség felperzselte a felszínt, szinte minden életet megsemmisítve. A túlélők a hegyek mélyén rejtőztek el, és megkezdődött az ezeréves száműzetés. A menekültek közül a legalkalmazkodóképesebbekből alakult ki a galetkik társadalma. Képesek voltak a hegyek mélyén élő szörnyekből és egyéb életformákról a lélekenergiát kinyerni, és azt saját testük és erejük fejlesztésére fordítani. Hosszú idő telt el, és a galetkik soha nem adták fel a reményt, hogy a Felszínt visszahódítják. A Hegymélyben, a túlélésért folytatott harc megedzette őket, és végül eljött a nap, amikor kiléptek a Felszínre, és kihívták az Ellenséget. Hosszú és brutális küzdelem volt, borzalmas veszteségekkel, amely során a galetkik végül győzedelmeskedtek.
A csata során azonban az Ellenség megfertőzte elméjüket. Az ezerévnyi keserűséget és szenvedést pusztító gyűlöletté változtatta, a rengeteg lélekenergiától irtóztató hatalmúvá vált túlélő galetkik egymással kezdtek csatázni. Egy-egy ilyen galetki pusztulásakor olyan tömegű lélekenergia szabadult fel, hogy az gyakran ellenfelét is elpusztította, és kettejük energiájából tomboló örvény, az eget borító szennyezett porfelhőkig érő vortex lett. A bolygó még el sem tudta kezdeni regenerációját, amikor már tulajdon felszabadítói tették a helyzetet még rosszabbá.
A magukat most már végzeturaknak hívó galetki lordok, látva az okozott pusztítást, végül kényszermegállapodást kötöttek. Csatáik során a legyőzött végzetúrtól elorozhatják lélekenergiája egy részét, de nem pusztíthatják el teljesen. A felszínre visszatérő többi faj lélekenergiája vagy az Ellenség utolsó, rejtőzködő csatlósai azonban továbbra is szabad prédák voltak.