Fogd a lányt és fuss!

15-ös kaland

Gyanúsan nagy nyüzsgésre leszel figyelmes a főtéren. Jobb dolgod nem lévén, utánanézel. Izgatott hivatalnokok magyaráznak még izgatottabb harcosoknak. Némi lökdösődés után sikerül hallótávolságba kerülni. Kiderül, hogy az éjjel elrabolták a hadúr lányát, s most keresik azt a bátor, hősies, stb harcost, aki akár élete kockáztatásával is, felkutatja és megmenti. Itt az alkalom, hogy megmutasd, hordád kiválósága vagy, az elsők között jelentkezel.
Azt gondolnád, hogy ha elvállalod az írnoktól a feladatot, már mehetsz is hercegnőt menteni, szörnyet kaszabolni. Hát nem így van. Előbb beszélgetned kell az aggódó apával is. Meg kell nyugtatnod, hogy Te minden akadályt le tudsz küzdeni, semmi sem állhat a lánya megmentésének útjába. Persze üres ígéretekkel nem elégszik meg, neki bizonyíték kell. Nem is teketóriázik sokat, rögtön egy furfangos kérdést szegez neked.

1. próba: kvíz

Nem hiába verekedtél oly sokat a könyvtár udvarán, más is ragadt rád, nem csak sár. Frappáns válaszodat hallva az aggódó apa szemében megcsillan egy halvány reménysugár, a tiédben pedig a határtalan büszkeség. Végig sem hallgatva jókívánságait, sürgető teendőidre hivatkozva sietve távozol.
Már épp kezdted volna élvezni a vándorlásod, mikor egy rettentően rozoga hídhoz érsz. Hős vagy, eszedbe sem jut, hogy más utat keress.

2. próba: mászás

A híd nem csak úgy nézett ki, hogy egy anorexiás lepke súlya alatt is leszakadna, hanem pár lépésed után meg is tette. Szerencsére sikerült megkapaszkodnod, és pókokat megszégyenítő technikával átmászni a híd maradványain a túloldalra.
A baj persze csőstül jön. Pár lépés után a talaj kezd furcsán viselkedni. Eleinte nem zavar különösebben a süppedős homok. Még örülsz is, hogy nem töri annyira a talpad az út. Hoppá, hova tűnt az út? Miért vagy nyakig a futófomokban? Hogy fogsz innét kikecmeregni?

3. próba: Szerencse

A hősők erősek, ügyesek, kitartóak. Ezek a remek tulajdonságok már számtalanszor mentették meg a Te életed is. Sajnos vannak helyzetek, mikor ezek sem segítenek. Kockáztatva, hogy végleg elsüllyedsz, egy sötétebb folt felé kapsz. Fortuna szeret, valami szilárdat markolsz. Miután megszabadulsz a nagyjától annak, amit az izadtságod csinált a homokból, vakaródzva továbbindulsz.
Magad is meglepődsz, milyen egyszerűen jutottál el a kastélyhoz (aminek a legmagasabb tornyában, a legfelső szobában rabsokodik szegény hercegnő). Itt valami trükknek kell lennie, ennyire egyszerű nem lehet a feladat. Hm, megvan, be kell jutni a kapun!

4. próba: zárnyitás

Többet ésszel mint ész nélkül! Ha nem sikerül betörni a kaput, akkor elő az álkulcsot. Bent vagy. Irány a lépcső.
Na végre! Ahogy az egy ellenséges gonosz kastélytól elvárható, van őrség. Tombol benned a harci hév, rárontasz a legnagyobbra.

5. próba: csata

A vezetőjük legyőzése drámai hatással volt az őrség tagjaira. Szinte azonnal menekülőre fogják. Bár szívesen fogócskáznál velük, most van fontosabb dolgod is.
Mint a szélvész rohansz fel a toronyba. Lendületed kihasználva ugrasz neki az ajtónak, ami oly könnyen kivágódik mintha be se lett volna zárva. Rövid vizsgálódás után arra is rájössz miért. Szegény hercegnőt valamilyen különös varázslat tartja mozdulatlanul.
Rúnák, pentagrammák, mágikus csapdák, ugyan már. Gyermekkorodban is játszi könnyedséggel törted meg a varázskört a falu mágusának pincéjében. A túlélők ugyan azt mesélték, hogy ő ennek nem örült különösebben, de ez egy másik történet, és különben is, már régen volt. Most a küldetésed sikere múlik rajta, meg kell próbálnod.

6. próba: Mágia

A rutin, az évek meg a tapasztalat. Könnyedén szakítod miszlikbe a mágikus szálakat. Kiváló munkát végeztél, még a torony egy része is megmaradt a robbanás után.
- Azért jöttem, hogy megmentselek. Gyere velem, kiviszlek innét és máris szabad vagy! - mondanád, ha nem sikítana egyfolytában és próbálná meg kikaparni a szemed, ha megpróbálsz a közelébe menni. Ki tudja miért, de téged is ellenségnek néz. Talán a felrobbantott szoba van rá ilyen rossz hatással? Mindegy, valamit kezdened kell vele, itt nem maradhattok.

7. próba: meggyőzőkészség

Megvárod amíg levegőt vesz, és a rövid csendet kihasználva lukat beszélsz a hasába. Ahogy távolodtok a veszélytől, önfeledt csevegésbe kezdtek. Valami szokatlan vibrálás kezd alakulni köztetek, mikor az otthonra terelődik a szó, s elszomorodik. A hirtelen jött bánat okát is sikerül kiderítened. Fél, hogy apja udvarában áruló van, s ha visszatér, élete továbbra is veszélyben lesz. Végiggondolva elrablásának körülményeit, lehet benne valami.
És violá, jön az isteni szikra! Megszökteted, és elrejted amíg leleplezed az árulót. Találtok is egy remek búvóhelyet. Eddig könnyű volt. Most jön a neheze. Bár tudod, hogy önszántadból nem árulnád el senkinek, de te is vettél már rá különféle módszerekkel másokat, hogy árulják el legféltettebb titkukat. Biztosra kell menned.

8. próba: felejtés

Hosszas meditálás és a saját agyadban turkálás után, sikerült minden emlékét kitörölnöd a … minek is? Nem emlékszel. De érzed, hogy valami jót cselekedtél. És van itt még valami. Egy furcsa megérzés: áruló van az udvarban. Rá kell jönnöd, ki az! Persze majd csak holnap, előbb pihenned kell.

Vissza a kalandokhoz

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License