Előszó
l0.jpgA száraz szél az arcodba csap, ahogy végignézel a tájon. Kietlen pusztaság, monotonitását csak a buckák közt megbúvó, évszázadok óta romba dőlt épületcsoport töri meg. A vöröslő égen itt-ott sötét felhők úsznak, örvénylő vortexviharok nyúlnak le belőlük egészen a felszínig. Koncentrált lélekenergia-nyalábok, amelyek egy-egy végzetúr pusztulásakor szabadultak el: nem túl bölcs dolog egy ilyen káosztornádó közelébe menni.

Éjszakára búvóhelyet kell keresned, lehetőleg minél mélyebben a felszín alatt, és nemcsak a vortexek miatt. Saját fajtársaid vadásznak rád, mert bennük is ég a tűz, ami benned. Néhányan azt mondják, az Ellenség esszenciája fertőzött meg benneteket a Felszín visszahódítása során. De te már nemigen tudsz visszaemlékezni, milyen volt régen, volt-e egyáltalán idő, amikor nem háborúztatok.

A romházak közt egy méteres sziklaskorpió fészkére bukkansz. Rövid csatában lélekenergiáját veszed a teremtménynek, majd behúzódsz a mély üregbe, amelyet a lény a földbe ásott. Búvóhelynek most ez megteszi. A régi idők, a Nagy Háború előtt… Az emlékek homályosak. A föld alatt éltetek, egy hegy gyomrában, rettegés és remény közt őrlődve. Akkor azt mondták, szerencsések vagytok, hogy pont a ti nemzedéketek számára jött el a pillanat, és a Felszínre lépve, kihívhatjátok a bolygót ezer éven át uraló Ellenséget. A csata borzalmas volt, de végül győztetek. De valami nem úgy sikerült, ahogy a bölcsek eltervezték. A győzelem utáni napon kitört a viszály, a galetkik egymást kezdték pusztítani. Te igyekeztél távol tartani magad a harcoktól, inkább elrejtőztél, de a szomjúság benned is ott van. Az örökös szomjazás a friss lélekenergia iránt….

< Alaptörténet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License