1. fejezet
l1.jpgMa találkoztál egy lélekkufárral. Először azt hitted, hogy csak egy nyomorult teremtmény, amely arra vár, hogy lélekenergiáját vedd. De amikor közelről is láttad… a szekerén ülő torzszülött arcán nem volt semmi félelem, csak rád emelte azt a nagy, kék szemét, amelyből sugárzott az önbizalom. Ocsmány, visszataszító teremtmény, de mindenki egyetért abban, hogy nem jó kikezdeni velük. Vagy sokkal több hatalmuk van, mint azt a külsejük alapján gondolnád, vagy tényleg igaz, hogy a hordákat vezető galetki lordok titkos ügynökei, akiknek a haragját semmiképp sem hívhatod ki.

Pedig a csábítás nagy, és nem a lélekenergia miatt. A lélekkufárok, nem tudni honnét, ősi relikviákat gyűjtenek össze, és azokat a végzeturaknak árulják. Persze, mi mást kérnének érte, mint lélekenergiát. A markodba veszed a parányi lélekkristályokat - mindegyik csillog az általad legyőzött ellenfelekből zsákmányolt esszenciától. Amit szerzel, annak csak egy részét használod fel arra, hogy még erősebbé, hatalmasabbá válj. A másik részét a kristályokba zárod, mert a lélekkufároktól olyasmit szerezhetsz értük, amihez más forrásból nem tudsz hozzájutni. A relikviákat talán a földből ássák ki a kufárok, talán halott hősök sírjaiból lopják, talán uraik adják nekik, nem tudod. Annyi bizonyos, hogy a tőlük vásárolt felszerelés nélkül nehezebben tudnál életben maradni.

A mai lélekkufárnak különleges ajánlata volt a szokásos fegyverek, pajzsok és páncélok mellett: mágikus köveket, fókuszkristályokat mutatott neked, amelyek mágikus képességgel ruházzák fel a felszerelésedet. Azonban… ősköveket kért értük, a lélekkristály nem volt neki elég. Dühösen elzavartad, hiszen az őskő ritka kincs, de a drágakövek csillogását azóta sem felejtetted el, gyönyörűek voltak.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License