100. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Ma szembesülsz a borzalommal…

Félrehúzzák a függönyt, és L'Tant hajol be az ajtón. Ahogy szokta, kertelés nélkül a tárgyra tér:

- Karc ma este fogad. Szedd össze magad, mert az életed függ ettől a találkozástól.

Nem kedveled a hatalmas termetű végzeturat. Sőt, ha őszinte akarsz lenni magadhoz, be kell vallanod, hogy kicsit még tartasz is a Szent egykori alvezérétől, aki ugyanúgy elárulta a tanítványokat, ahogy korábban saját hordájának is hátat fordított. Nem olyan fenyegetés árad belőle, mint egy vadállatból vagy egy értelmes, de mélységesen ellenséges lényből. A szemében csillogó őrület tölt el rettenettel. Első találkozásotok pillanatától kezdve viszolyogsz tőle

Nem sokkal azután ismerted meg személyesen, hogy kiszabadítottad a fogoly galetkiket és a többi erdei lényt a mutáns gladiátorok fogságából. A kegyetlen harc során senki sem kért, és senki sem adott kegyelmet. Téged magaddal ragadott a benned lakó szörnyeteg szilaj dühe, és válogatás nélkül gyilkoltad az ellenfeleidet. Furcsa mód úgy érezted, hogy küzdelem közben mintha csak megerősödtél volna. Lelkedben a szörnyeteg sem úgy viselkedett, mint korábban. Amikor végeztél egy-egy ellenfeleddel, a bestia nem kényszerített arra, hogy a véres sárban fekvő, még meleg holttestre vesd magadat. Nem vágyott a friss hullák gyorsan elillanó, gyorsan megkeseredő lélekenergiájára. A mutáns gladiátorokból és a hozzájuk csapódott undorító lényekből harc közben vettél ki egy-egy kortynyi friss, életerőtől izzó energiát.

A kiszabadított galetkik bátran, de rosszul harcoltak. A segítséged nélkül ellenfeleitek diadalmaskodtak volna. Minden megölt gladiátor mellett három-négy szabad galetki sovány, gyenge teste feküdt a vöröslő sárban. Nőstényeik ugyanolyan tehetetlen elszántsággal küzdöttek, mint a férfiak. Amikor egy pillanatra alábbhagyott a harc, és kifújhattad magadat, furcsa gondolat villant az elmédbe:

Hiszen valamikor te is ilyen voltál! Olyan mint ezek a mulatságosan elszánt, gyenge kis lények! Soha többé nem fogod lenézni őket!

A gladiátorok egy csapata kitört a harcból, és eltűntek az erdőben. Orrodat ismét megcsapta az a furcsa, kellemetlen szag, amikor a nyomukba szegődtél. Ekkor azonban néhány galetki eléd állt.

Körülnéztél a csatatéren. Az összes hatalmas erejű, félelmetes harcos meghalt. Csupán a kiszabadított, kimerült és gyanakvó tekintetű, apró lények álltak mindenfelé. A kezükben tartott fegyverek hegye rád mutatott. Savanyúan elmosolyodtál. Most akkor ellened fognak fordulni?

De nem. Hajszál híján ugyan, de sikerült elkerülnöd az értelmetlen harcot. A barlangfalu vezetője, egy ősz hajú asszony parancsszavára a túlélők letették a fegyvereiket, és elkezdtek a sebesültekkel foglalkozni. Nemsokára már a barlang bejárata előtti emelvényen ültél az idős nő mellett. Hátadra finoman megmunkált pokrócot terítettek, nyakadba apró drágakövekből és csiszolt fémdarabokból készült nyakláncot akasztottak. Kezedben forró, fűszeres itallal teli átlátszó anyagból faragott pohár gőzölgött.

- A gyilkosokat egy pokoli lény vezette - fordult feléd a falufőnök. - Az ősi feljegyzések alapján felismertem. Mi gyengék vagyunk ahhoz, hogy legyőzzünk egy halálmágust. Te, hatalmas és legyőzhetetlen NÉV végzetúr, ugye segítesz nekünk?

Halálmágus! Hát ez volt az a különös bűz!

Igent mondtál a felkérésre. Nemsokára magad mögött hagytad a hatalmas falut, ami hordád sivatagjában már városnak számított volna, és a szakadó égi vízben a galetki nyomfürkészők nyomába eredtél. A halálmágus legyőzése kemény feladatnak bizonyult, de a harc után találkozhattál L'Tannal, aki elhozott az erdei birodalom szívébe. Iszonyatos, nyomasztó helyre kerültél. Nem lehetsz biztos abban, hogy vendég vagy fogoly vagy-e itt.

Nemsokára viszont találkozni fogsz a borzalmak urával.

És akkor vagy megszerzed a drágakövet, vagy meghalsz…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License