101. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Egy sötét szív dobogása a mélyben…

A nagy barlang előtti, virágzó galetki falu főnökének kérésére üldözőbe vetted a rabszolgavadászok vezetőjét, egy halálmágust. Galetki kísérőid nem bírták tartani az iramot veled. Amikor a második is életét veszítette egy balesetben, megesett a szíved az apró, de bátor emberkéken. Hazaküldted a túlélőket, és egyedül folytattad a vadászatot. Ez majdnem az életedbe került!

Csak a legszükségesebb dolgokat vitted magaddal az útra. Oldaltáskádban egyetlen szokatlan tárgy rejtőzött: az a térkapunyitó gránát, amelyet a megmentett lélekkufár adott át neked. Nem merted használni, mert attól tartottál, hogy esetleg csapda. Lehet, hogy nem hordád kémfőnöke, hanem a Szent kegyetlen kémelhárítója, Kríszisz nagyúr akar kelepcébe csalni vele. Életveszélyes vállalkozásod ideje alatt egyre nőtt benned a feszültség. Már nem tudod, meddig fogod bírni. Csak akkor nem görcsöl a gyomrod, amikor harcolsz!

Ilyen megnyugvást okozott, amikor a halálmágust követve hirtelen megtámadtak a pokolfarkasok.

Az óriási termetű, bűzlő fenevadak csapdát állítottak neked. Ha lett volna időd csodálkozni, talán meglepődtél volna ezen. Senki sem feltételezte volna, hogy ezek a ragadozók ennyire intelligensek. De nem volt időd csodálkozni. Nem egy farkas, hanem egy egész falka támadt rád. Elképesztő ravaszsággal csendben meglapultak a sűrű bokrok aljában, és csak akkor törtek rád, amikor már egészen közel jártál. Nem maradt idő mágiát használni, de még fegyvert rántani sem. Egy idősebb hím egyenesen a torkodnak ugrott. Csak átlagon felüli reflexeidnek köszönhetted, hogy oldalra tudtad lökni, mielőtt beléd mart volna. A következő fiatal hím majdnem olyan erős volt mint a vezére, de tapasztalatlansága miatt beleugrott egy rettenetes erejű ökölcsapásodba. Egy közönséges fenevadnak szétrobbant volna a koponyája egy akkor ütéstől, de ezeket a dögöket a legsötétebb mágia járta át. Erődet mutatja, hogy még így is kábultan zuhant a földre.

A nőstények támadását, viszont nem tudtad visszaverni. Az egyik vöröslő szemű állat ráharapott a bal alkarodra. Csak a karvédődnek köszönheted, hogy nem tépte le a húst a csontodról. A másik nőstényt még meg tudtad állítani egy erős rúgással, de a harmadik belemart a másik lábadba, és nem engedett el. A sáros földre zuhantál.

Az öreg hím újra támadott. A két nőstény vadul rángatta a karod és a lábadat, ráadásul pont az oldaláról lógó fegyveredre estél, így azt saját és a pokolfarkasok súlya miatt nem tudtad használni. Csatakesztyűs kezeddel megragadtad a vén hím torkát. Sárga, ujjnyi méretű agyarai alig egy tenyérnyivel voltak az arcod előtt. Testéből és torkából egyaránt alvilági bűz áradt. Az iszonyú szagtól erőd kezdett semmivé foszlani. Ráadásul valamilyen varázslat mintha a benned élő bestiát is elkábította volna.

Meghaltál volna, ha nem sietnek flóraelementálok a segítségedre. Hirtelen, a semmiből bukkantak elő. Hajlékony, erős ágakra emlékeztető karjuk csapdába ejtette a vicsorgó bestiákat. Egy elementál a szemed láttára tépte ketté az öreg hímet. Dolguk végeztével visszaolvadtak a fák és a bokrok közé.

Ekkor egy hatalmas termetű, zöldes-barna színűre festett végzetúr lépett ki a fák közül. Döbbenten nézett rád, de aztán csak bólintott, mint aki elfogad egy nem várt eredményt.

- L'Tan vagyok, Karc vezére. Te vagy a Szent új gyilkosa. Nem baj. Én is az voltam. Az erdő megmentett téged, tehát nem vagy a Borzalom ellensége. Gyere velem, hogy Karc is láthasson. Ha nem jössz, megöllek.

Elég volt egy pillantást vetni a szemébe, hogy megértsd, őrülttel van dolgod.

Követted a háborodott, de elképesztő erejű végzeturat. Ketten megtaláltátok a halálmágust és a csapatát. A győzelmetek után hamarosan elértétek Karc központját, a Borzalom Szívét. Ezen a pokolian sötét helyen aztán legmélyebb félelmeiddel szembesültél. Olyan helyre kerültél, ahol az őrület számított normálisnak. A galetkik és az egyéb lények feldarabolt ellenfeleik testrészeit viselték trófeaként. Arcukat a holtak hamvával festették fehérre, L'Tan pedig a rászáradt vér miatt volt félig barna.

Alászálltál a mélybe, és egyre közelebb kerültél a háborodott seregek torz urához.

Amikor pedig végre Karc elé vezettek, a sötétből meghallottad egy hatalmas szív lassú dobogását.

Most beléphetsz a borzalom kapuján, és nemsokára ott állsz majd a mélység elmeháborodott, torz ura előtt.

Elméd sötétjében a bestia felébredt, és lelkesen dorombolni kezdett.

Rossz jel…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License