103. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

A bűzt is meg lehet szokni…

Az őrület viszont továbbra is elviselhetetlen maradt számodra. Ahhoz kétséged sem férhet, hogy Karc szolgái szinte kivétel nélkül őrültek. A téboly itt mintha csak a földből emelkedne fel gőzként a magasba. Mindenki megvadul, állatként, ragadozóként viselkedik. Bár a legtöbb végzetúr hordád területén sem a kulturált viselkedéséről volt híres, Karc csatlósairól lefoszlott a civilizáció leghalványabb máza is. Mindenki engedelmeskedik ugyan a Borzalom Szívét a mellébe ágyazva viselő, mély hangú, iszonyatosan elhájasodott végzetúrnak, de ha nem kapnak éppen feladatot, akkor mindenki azt csinál, amit csak akar. Mindennapos dolog a kannibalizmus, mások varázslattal életben tartott lények eleven húsát zabálják. Azok a beteges végzeturak, akiknek semmi szükségük sem lenne szilárd táplálékra, azzal szórakoznak, hogy eleven kisállatokat, madarakat, rágcsálókat, macskákat, kisebb xenomorfokat nyelnek le elevenen.

Ha a közelükben vagy, érzed, ahogy a lenyelt állat életenergiája lassan beleolvad a végzetúr lélekenergiájába. Undorító!

Karc őrült, ehhez nem férhet semmi kétség sem. Már akkor is az lehetett, amikor azt a drágakövet belenövesztette saját mellébe. Cseppet sem hiszed el, hogy legújabb megbízódnak, a Szentnek valóban arra kell a Borzalom Szíve, hogy a kő segítségével megmutassa neked célodat. Azt az orgling falut keresed már régóta, ami egy szélvédett völgyben fekszik. A közelben egy éjfatty lakótornya áll. Ha eljutsz oda, választ kaphatsz e világkorszak talán legfontosabb kérdéseire. És legyőzhetsz egy olyan ellenfelet, amihez hasonló már nagyon régóta nem járt világod felszínén.

Mostanában már nem nagyon törődnek veled Karc parancsnokai. Megszoktak, és szemmel láthatóan nem tartanak veszélyesnek. A birodalom központjában lázas építkezés folyik. A vademberek a barlang bejárata mellett elképesztő gyorsan befejeztek egy Pusztítás Citadelláját. Karc háborúra készül. Néha félálomban átgondolod, milyen helyzetbe is kerültél: hordád parancsnokának utasítására beépültél a Szent tanítványai közé, hogy leleplezd a világméretű összeesküvést. A Szent parancsára eljutottál a Borzalom Szívébe, elnyerted a félelmetes Karc bizalmát, és most már szabadon mozoghatsz az őrült végzetúr birodalmában. Olyan életveszélyes színjátékra kényszerültél, ami lassan, de biztosan felőrölni az elmédet. Időnként azon kapod magadat, hogy a legváratlanabb pillanatokban remegni kezd a kezed. Szerencsére harc közben erre még nem került sor. Azt viszont nem tudod, meddig bírod még tovább. Ennél szörnyűbb már nem is lehet a helyzeted.

Vagy mégis?

L'Tan hivat magához.

- Követek jönnek a külső világból. Mindenki a Gazda tanácsát kéri. Itt lesznek a te régi hordád emberei is. Figyeld meg őket titokban, és azonnal szóljál, ha valami gyanúsat észlelsz!

Döbbenten engedelmeskedsz. Elrejtőzöl a mélységbe vezető alagút egyik barlangjában. A szűk, sötét lyuk még mindig bűzlik az ott legyilkolt xenomorfok szagától. A gyomrod felfordul az Ellenség kigőzölgésének nyomaitól, de innen tényleg mindenkit jól látsz. Megjönnek a követek. Néha egy-egy nap is eltelik két látogatás között, de nem maradhat kétséged: Terrgath alvezérei ugyanúgy tárgyaltak Karccal mint Magirox, Edralian vagy éppen Archaix megbízottjai. Mágiahasználót viszont senki sem küldött ide. Valamilyen elképesztően fontos dolognak vagy éppen a tanúja, de nem tudsz rájönni arra, hogy mit jelent ez a nagy tanácskozás. Egy okos tanácsra lenne szükséged…

Pár nap múlva éppen visszatérsz a vadászatból, amikor ismét foglyokat hoznak. A láncra vert végzeturakat egy büszke tartású végzeturnő viszi Karc elé. Arcát eltakarják sisakrostélyának xenomorf karmai, ugyanolyan szakadt, véres ruhát visel, mint az őrült nagyúr többi vezető csatlósa. Ahogy elhalad kis barlangod nyílása előtt, azonnal észreveszi jól álcázott rejtekhelyedet. Feléd fordul, és beleszimatol a levegőbe. Nagy barna szeme megvillan, és legnagyobb meglepetésedre az ismeretlen hölgy rád kacsint.

Döbbenten bámulsz utána, mert tisztán érzed, hogy már találkoztatok.

Ki lehet az eltakart arcú ismeretlen?

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License