106. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Fekete éjszaka, véres hajnal…

Talán ha ezer évig élsz, akkor majd el fogod tudni felejteni az elmúlt napok eseményeit. Akkor talán majd nem ébredsz verítékben fürödve, vadállatként üvöltve. Akkor talán majd nem fogsz megsüketülni saját szíved dübörgésétől…

A Borzalom Szívének kellős közepén, Karc nagyúr barlangjának legsötétebb zugában állsz. Fáklyád fénye nem hatol le a zabálóverem mélyébe. Lent a fogvatartott, kiéheztetett és megcsonkított xenomorfok hangos hörgéssel tépik a húst és a csontokat.

A sikoltozás már rég elhallgatott.

Alvariel úrnő nem mindennapi feladattal bízott meg egy héttel ezelőtt. Elborzadva gondolsz a végzetúrnő halálmegvető bátorságára, kegyetlen elszántságára és szinte felfoghatatlan vakmerőségére. A kristályhorda vezetője ördögien ravasz tervet talált ki a Szent megállítására. És ebben a tervben neked is szerep jutott.

Utolsó találkozásotok alkalmával az úrnő beavatott néhány titkába.

- A Szent valójában nem végzetúr, hanem valamilyen nagyhatalmú, mágikus lény. Még nem tudjuk pontosan mi, de már közel járunk az igazság kiderítéséhez. A hordák összefogtak, mert egyetlen parancsnok sem engedheti meg magának, hogy legerősebb harcosai behódoljanak egy idegen eszmének, a testvériség hittérítőinek. Persze megint nekem kellett összefogásra kényszerítenem azt a sok fafejűt. A Szent ezen a távoli vidéken bújt el, innen küldözgeti az ügynökeit. Itt nem tudunk leszámolni vele, mert képtelenség annyi katonát és mágust átszállítani ide, hogy kifüstölhessük. El kell érnünk, hogy ő jöjjön el hozzánk.

- Ez hogyan lehetséges?

- Provokáljuk. Elveszünk tőle valamit, amiért elő kell jönnie a rejtekhelyéről. Rávesszük, hogy megtámadjon minket, mielőtt túlzottan legyöngíthetné a hordákat.

- A Borzalom Szívét? Azt a nagy drágakövet akarod Karc melléből!

- Okos kis végzetúr. Nem csoda, hogy még élsz. A Szentnek kell az a kő. Ne kérdezd, miért, nem tudjuk. A testvériség támadni fog, ahogy a másik határvidékről megindulnak a rabszolgavadászok hadseregei.

- Azokat te irányítod? Te építetted azt a sok mágikus épületet is!

- Így igaz. Felhasználom a patkányként szaporodó alantas lényeket egy nagy támadásra. Én is beépültem Karc emberei közé, akárcsak te - kétértelműen rád mosolygott. - Csakhogy az én módszereim segítségével sokkal közelebb kerülhettem a Szívhez. Karc már csak bennem bízik. Az emberevők nagy része már a déli határon harcol a gladiátorok ellen. A Szent támadása is mindjárt megindul. Végzeturak százait fogja feláldozni, ha kell, de nem hagyja, hogy a mutánsok kezébe kerüljön a Szív. Karc seregeinek másik fele már fel is sorakozott az északi határvidéken. Megpróbálják lelassítani a Tanítványokat. Itt alig maradt katona. És itt kerülsz te a képbe…

Döbbent borzalommal hallgattad az úrnő tervét. Nagyon halvány esélyed maradt arra, hogy túléld ezt a kalandot. Viszont ha nem engedelmeskedsz neki, akkor azonnal halál vár rád.

Ma hajnalban ütött az óra.

Nem kelt fel a nap, vagy legalábbis eltakarták a sötét, kénbűzű felhők. A határvidék felől halk morajlás hallatszott. Remegni, majd rázkódni kezdett a talaj. A barlang tetejéről hatalmas sziklatömbök zuhantak a mélybe. Elindultál Karc rejtekhelye felé.

Hirtelen világosság támadt, ahogy a látóhatáron a magasba emelkedő energiaörvények szétszaggatták a felhőket. A felhőtlen égből aranyszínű villámok martak a hegycsúcsokba. Lángra lobbantak az erdők, és a hátad mögött fortyogni kezdett a folyó vize. Iszonyatos hőség és bűz támadt.

Karc a trónjában ülve várt. Szolgái elmenekültek, a falhoz láncolt, rothadó foglyokon kívül csak ketten voltatok a hatalmas teremben. Az iszonyatosan elhízott végzetúr szájából sárgás hab bugyogott fel. Lefolyt a mellére, és beborította a vöröses fényű, lassan lüktető drágakövet. Megmérgezték.

- A borzalom - hörögte az őserdők ura. - A borzalom…

Nem értetted, mit akart ezzel mondani, de nem is érdekelt. Az a hajszálvékony fémből kovácsolt köpeny takarta testedet, amit Alvariel úrnő adott.

- A birodalom és az ura egy. Ezt a vidéket ősi mágia oltalmazza. Az erő kulcsa a kő. Nem engedhetjük meg, hogy a Szent kezébe kerüljön. A drágakő belenőtt Karc húsába. Amíg benne van, addig a végzeturat nem tudjuk legyőzni. Nem lehet kiszakítani belőle. De találtam egy utat…

Lehajoltál, és minden erődet összeszedve felemelted a hatalmas súlyú végzeturat. A köpeny megvédett a mérgező habtól, és Karc fertőző lélekenergiájától. A kő lüktető fénye megvilágította utadat, ahogy lassan, tántorogva egyre beljebb hatoltál a barlangba.

Végül odaértél a zabálóverem szélére. Lentről tucatnyi kiéheztetett xenomorf nézett rád vörösen izzó tekintettel.

És most…

- Mire vársz? Indulj! - csattan fel Alvariel úrnő hangja a hátad mögül. - Hozd fel nekem a Szívet!

Hátranézel, és a halálraítéltek bátorságával ezúttal te kacsintasz rá. Elégedetten nyugtázod a csinos arcára kiülő meglepetést, mielőtt a verembe vetnéd magadat.

A xenomorfok az utolsó húscafatot is lerágták Karc csontjairól. Nem kellett kitépni a Szívet. Az alig parázsló drágakő ott fekszik a földön. Két kisebb xenomorf fején érsz földet. Koponyájuk hangos reccsenéssel nyílik szét. Fegyvered megvillan, ahogy végzel még eggyel. Fáklyád kihegyezett végével a falhoz szegezed a negyediket. Mielőtt a többi rád vethetné magát, a kő máris vastag kesztyűbe bujtatott kezedben van.

- Dobd fel! - kiáltja a magasban a ravasz cselszövő.

Te azonban e helyett leakasztod övedről féltve őrzött kincsedet. Uriás nagyúr gránátja hang nélkül robban fel a fal előtt. Magadhoz szorítod a Borzalom Szívét, és habozás nélkül a megnyíló fekete nyílásba veted magadat. Csak remélni tudod, hogy a mágikus átjáró nem valamilyen szörny fészkébe vezet.

Alvariel úrnő dühös üvöltését elvágja a mögötted bezáródó nyílás. Mintha kirántanák a lábad alól a talajt. Egy végtelennek tűnő pillanatig mintha csak repülnél, aztán lezuhansz valahova. Ismerős hangot hallasz:

- Éppen időben érkeztél, NÉV végzetúr.

Ajaj…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License