107. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Mint a régi, szép időkben…

Megigazítod a sisakod szíját, és vállad egy mozdulatával kicsit arrébb tolod a hátadról lelógó pajzsot. Nem tudhatod, mennyit kell még várnod, hogy felharsanjanak a kürtök, és hordád seregei támadásba lendüljenek. Végre újra szabad vagy! Kikerültél a cselszövések útvesztőjéből, hazatértél hordád területére, és most itt állsz régi, jó fegyvertársaid között. A felkelő nap a hátatok mögött ragyog. Így majd elvakítja ellenfeleiteket, amikor azok megindítják a támadásukat.

Olyan hatalmas összecsapás előtt álltok, mint amilyenre nem került sor azóta, hogy a felszínre jőve végrehajtottátok az Ősök akaratát.

Egy fél holdfordulóval ezelőtt még nem nagyon hitted volna, hogy ma itt állhatsz bajtársaid oldalán. Valahol messze, egy távoli, gőzölgő őserdővel borított földrészen részese lehettél a csodálatos, de teljességgel gátlástalan Alvariel úrnő ravasz tervének. A hordák vezetői úgy döntöttek, hogy kicsalják a búvóhelyéről megfoghatatlan ellenfelüket, a titokzatos Szentet. Ez a lény látszólag egy végzetúr volt, aki maga mellé állította a hordák legkiválóbb harcosait. Belülről bomlasztotta a végzeturak közösségeit, elhintette a széthúzás és a gyanakvás magvait. Mindezért veszélyesebb ellenfélnek tűnt, mint azok a szörnyetegek, akik nyíltan támadtak rátok. Alvariel úrnő a te segítségeddel akarta megszerezni a Borzalom Szívét, ezt a különleges, pulzáló erővel teli drágakövet. Te azonban sejtetted, hogy a kristály horda könyörtelen úrnője a sorsodra hagy, ha átadod neki a zsákmányt, ezért egy kétségbeesett húzással elszöktél előle.

Vakmerően beugrottál egy olyan dimenzióajtóba, amiről nem tudhattad, hogy hová visz. Ösztöneidre hallgattál, a benned élő ragadozó most sem hagyott cserben. Amikor ismét előbukkantál a valóságban, ismerős arcok vettek körül.

Ismerős, de cseppet sem barátságos.

Mondjuk arra sohasem számítottál, hogy jó lesz a viszonyod az olyan félelmetes nagyurakkal, mint Terrgath, Magirox, Edralian vagy éppen Archaix. És azon se nagyon lepődtél meg, hogy a mellettük álló mágusok keze valósággal izzott az összegyűjtött erőtől. Annyian vártak rád a fáklyákkal megvilágított barlangban, hogy ellenük még egy más dimenzióból érkező, félelmetes szörnynek se lett volna semmi esélye sem.

Feltápászkodtál a megperzselt padlóról, és saját hordád parancsnokára néztél. NÉV parancsnok némán bólintott. Mögüle Uriás mester, hordád kémfőnöke lépett elő. Vastag, mágikus jelekkel díszített védőruhát viselt.

- Add át a Borzalom Szívét - szólt rád menydörgő hangon.

- Ezer örömmel - felelted, és Uriás felé nyújtod a drágakövet.

A kémek vezetője valamiért döbbent arccal nézett rád. Nem erre a válaszra számított volna?

- Odaadod szabad akaratodból? - kérdezte elbizonytalanodva.

- Persze, itt van, tessék. Örülök, hogy megszabadulok tőle.

Uriás megfordult, és az egybegyűlt hordavezérek és mágusokra nézett. Te ekkor vetted észre, hogy a bal kezében egy görbe, fűrészes élű tőrt rejtegetett a háta mögött. Két mágus lépett elő a félhomályból. Felismerted őket, Zek és Mafelon állt most előtted.

- Csak szerepet játszik - jelentette ki Zek. - Lehetetlen, hogy ne akarja megtartani. Öld meg, ahogy azt megbeszéltük.

- Várjunk csak - vágott a szavába Mafelon. - Mi van akkor, ha nem hat rá a kő mágiája? Meg kell vizsgálnunk, nem ölhetjük meg vizsgálat nélkül!

- Már miért ne ölhetnénk meg? Igenis végezzünk vele - erősködött Zek. - Abból még soha senkinek nem lett baja, ha megöltünk egy káoszfattyút vagy ellenséges férget! Ha élve hagyjuk, bármikor előtörhet belőle valami szörnyűség.

Ezek meg miről beszélnek? - csodálkoztál magadban. - Ugye, nem rólam?

- Ugye nem rólam beszéltek? - kérdezted meg, mert szeretted volna gyorsan tisztázni a dolgot. - Nekem nem kell a kő! Csak azért hoztam el, mert nem bíztam az úrnőben.

- Ez egy olyan lehetőség, ami ezerévente egyszer adódik - emelte fel hangját Mafelon. - Ha valaki képes harc nélkül átadni a követ, akkor nem szennyezi be vérével a benne lakozó félelmetes energiát. Nem mondhatunk le egy ilyen hatalmas erőforrásról!

- De miért nem hat rá a Szív ősei mágiája?

Mafelon ekkor egy különös, sárga anyagból készült kesztyűt húzott a kezére. Valamit halkan mormolni kezdett, mire a kesztyűből tiszta, kék ragyogás kezdett el feléd áramlani. Uriás villámgyorsan félreugrott a sugarak útjából, és gyűlölködő pillantást vetett a mágus felé. Zek irigykedve bámulta kollégáját, majd sértődötten elfordult.

A kék ragyogás odaért hozzád. Lassan elkezdett körbeölelni, de a következő pillanatban a fény elhalványult, és a sugarak mintha csak visszahőköltek volna tőled.

- Ez különös - morogta Mafelon. - Sőt, mondhatni lehetetlen.

Odalépett közvetlenül eléd, és a kinyújtott kezedben tartott kővel nem is törődve vizsgálni kezdett.

- A köpeny - kiáltott fel hirtelen. - Honnan a hetedik pokolból szereztél magadnak semmiből szőtt köpenyt?

A teremben álló mágusok felmorajlottak. Néhányuk kezében a meglepetés miatt kialudt a bevetésre kész támadóerő ragyogása.

- Alvariel úrnőtől kaptam az előbb. Levegyem?

- Az Ősök szerelmére, dehogy is! Most már mindent értek, de honnan van az úrnőnek ilyen anyaga?

- Egyszer talán elmondom - csattant fel egy hűvös, de nagyon határozott női hang. A bejárat felől testőrei gyűrűjében Alvariel úrnő gázolt át a tömegen. Néma biccentéssel üdvözölte a többi horda parancsnokát. A két mágust levegőnek nézte. Egyik kísérője egy fekete fémből kovácsolt ládikót nyomott Uriás kezébe.

- Vedd el tőle a Szívet, és tedd bele a ládába. Az éjezüst egy ideig hatástalanítja majd a kő alattomos erejét.

Uriás odalépett hozzád, és enyhén habozva átvette a követ. Bár most úgy kellett volna érezned, mintha valami nagy dolog esett volna le a szívedről, mégsem tudtál megkönnyebbülten fellélegezni. Az úrnő ugyanis villámló tekintettel rád nézett.

- Te meg megpróbáltál átverni engem? Ezt nem úszod meg ép bőrrel!

Hirtelen kiszáradt a szád. Sikerült magadra haragítanod az egyik legerősebb horda vezetőjét.

- Tudod, miért nem öllek meg most azonnal? - kérdezte az úrnő.

Bár szemed sarkából láttad, hogy saját parancsnokod viharos arckidelejezéssel elindult felétek, erődből csak annyira futotta, hogy megvond a válladat.

- Azért nem bántalak - folytatta az úrnő -, mert itt a teremben van vagy fél tucat olyan végzetúr, akik még nálam is jobban szeretné karón látni a fejedet. És ők sokkal kegyetlenebbek, mint én.

Enyhe kétségbeeséssel néztél hordád vezetőjére.

Jöhet ennél rosszabb?

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License