115. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Ugrás a semmibe…

A tűzszikla, amelynek hegyén most állsz, annyira kimagaslik a többi közül, mintha csak egy sárkánylovas karcsú dárdáját szúrtak volna a derékig érő fű közé. Ha lenézel, szinte nem is látod azt a trónust, amelyen az elmúlt hetek során gyönyörködtél a lenyugvó napban. Erre a hegycsúcsra csak a sárkánylovasok szoktak feljárni. Ők is csak ritkán, olyankor, ha közösségük egy-egy új tagját kell beavatniuk. A kristályhorda fekete korongjai messze elkerülik ezt a csúcsot. A karcsú és meredek szikla anyaga valamiért megzavarja mágikus járműveik irányítását. A fekete korongok repülése bizonytalanná válik, és már arról is hallottál, hogy néhány lezuhant közülük, amikor megpróbálták a levegőből megközelíteni ezt a sziklát. Nem csoda, hogy a sárkánylovasok éppen ezt a helyet választották ki titkos szertartásaik helyszínéül.

Óvatosan a szikla peremére lépsz, és lenézel a mélységbe. Megborzongsz. Nem nagyon valószínű, hogy belőled valaha is sárkánylovas lesz. Legszívesebben hátralépnél, hogy megkapaszkodj valamiben, de nem teszed. Jól tudod, hogy a magasból sasnál is élesebb szemek figyelnek, és örökre elveszítenéd az arcodat, ha kiderülne, hogy tériszonyod van.

Amit persze le tudtál győzni, hiszen különben nem állnál itt a szikla tetején.

Ebben a nagy magasságban már teljes a béke. Még odalent a síkságon, Rúvel-hegye körül és világotok számos más csataterén elkeseredett utódvédharcukat vívják az Uralkodó hordái, addig itt fent csupán a szél süvítése hallatszik, a nyugalmat nem töri meg a könyörtelen küzdelme zaja.

A hordák szövetsége még többé-kevésbé működik. Ismered annyira azonban a végzeturakat vezető politikai erőket, hogy tudd, mihelyt sikerül felülkerekednetek az ellenségeiteken, a szövetség azonnal semmivé foszlik. A hordák csak akkor hajlandóak együttműködni, ha valamilyen külső fenyegetés erre kényszeríti őket.

Most viszont, hogy sikerült elpusztítani az Uralkodót, úgy tűnik, hogy nincs több nagyhatalmú ellenségetek.

A lázadó végzeturak közül persze kiemelkedett egy-egy átlagosnál is tehetségesebb vagy kétségbeesettebb vezető, akik megszervezték a helyi ellenállást. Azonban az csak idő kérdése, hogy őket mikor számoljátok fel. A lázadóknak és mutáns szövetségeseiknek nincsenek légjáró állataik, nem ismerik a repülés mágiájának titkait. Csak nehezen védekeznek a fekete korongokból alázúduló pokoli tűz ellen, és szinte tehetetlenek a felhők mögül vagy a felkelő nap irányából váratlanul lecsapó sárkányok borotvaéles karmai, s kardnagyságú fogai ellen.

Halk rikoltás üti meg a füledet. Itt az idő! Veszel egy mély lélegzetet, és visszalépsz a szikla peremére. Elmédben a szörnyeteg felmordul. Cseppet sem tetszik neki az, amire készülsz. Zavarja, hogy nem csak a saját vadállati ösztöneidre támaszkodsz, hanem valaki másra bízod az életedet.

Ezt a próbát azonban minden áron ki kell állnod.

A Hegy mélyén tanult légzéstechnikát alkalmazva elnyomod magadba a félelmet. Már nem remegsz, hanem olyan mozdulatlanul állsz, mintha téged is a tűszikla kövéből faragtak volna ki.

Újabb rikoltást hallasz, ezúttal már közelről. Itt az idő!

Bár él benned a kellemetlen gyanú, hogy most nagy ostobaságot művelsz, mégis előre hajolsz, és fejjel előre beleveted magad a semmibe.

És zuhansz…

Zuhansz…

Az Ősök szerelmére…

Zuhansz…

Talán nem kellett volna megbíznod a sárkánylovasokban.

Lehet, hogy gondosan kitervelt csapda ez az egész. Becsaptak, félrevezettek és régi rosszakaród, Alvariel úrnő most valahol egy látótükör előtt ülve, mosolyogva nézi, ahogy halálra zúzod magad.

És zuhansz…

A hatalmas bőrszárnyak suhogását csak az utolsó pillanatban hallod meg. Hirtelen árnyék takarja el a nap perzselő sugarait. Még mindig jóval a felhők fölött jársz. Egészen pontosan szólva zuhansz.

De már nem sokáig…

Hatalmas karmok zárulnak össze a derekad körül. Az óriási mancs szorítása az utolsó cseppnyi levegőt is kipréseli a tüdődből. Ekkor veszed észre, hogy egészen idáig üvöltöttél. Valamiért az jut az eszedbe, hogy ezt remélhetőleg nem hallották meg. Ami elég furcsa gondolat egy jó mérföldnyi magasságban egy sárkány karmai között.

Zuhanásod egy rántással véget ér és emelkedni kezdtek. A szorítás miatt meg sem tudsz mozdulni, de hátratekerve a fejedet a magasba sandítasz. A fekete vitorlákra emlékeztető szárnyak közül előrehajolva egy végzetúrnő ismerős arca vigyorog rád. Sisakját egy xenomorf harcos még nedves koponyája díszíti. Hellza vastag, szegecselt bőrkesztyűbe borított kezével bátorítólag a magasba int. Úgy tűnik, kiálltad a próbát. Úgy tűnik, már nem utál annyira. Pedig első találkozásotok elég rosszízűre sikerült…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License