117. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Nem emlékszel arra, hogy valaha is ennyire zavarba jöttél volna…

Nyuszika, a rendkívül ostoba nevű, de annyira félelmetesebb külsejű és mélységesen rosszindulatú sárkány hatalmas szárnycsapásokkal szeli az eget. Odalentről a sivatagból nézve valószínűleg csak parányi fekete pöttynek látszhat fönt a magasban, a szikrázóan kék égen. Te azonban nem odalentről, biztos távolságból nézed ezt az irdatlan méretű, rendkívül büdös és igencsak életveszélyes szörnyeteget, hanem itt ülsz a hátán és ráadásul nem is egyedül.

Valamiért úgy érzed, hogy ez utóbbi tény csak ront a helyzeteden.

Jó pár órája annak, hogy magatok mögött hagytátok az utolsó gyér, szél tépte facsoportot és kiértetek a látóhatárig nyúló sivatag fölé. Az első néhány óra során a szárnycsapások ritmusa szemernyit sem lassult, ám mostanra már kezded észrevenni, hogy az iszonyatos, perzselő hőségben a sárkány is kimerült. A válladról lelógó táskában éppen elég lélekkristály van ahhoz, hogy neked még egy darabig ne kelljen különösebben gyakran vadászni, de vajon mit fog enni ez a visszataszító szagú ocsmányság, ha egyszer megéhezik?

És mit fog inni? Egyáltalán isznak a sárkányok? Kicsit előrehajolsz és a bal szárnya fölött kikémlelve fürkészni kezded a talajt. Odalent életnek semmi nyomát se látod. Egyre nyugtalanabbá válsz. Mit fog enni a sárkány, ha majd megéhezik? Hiszen ameddig a szem ellát hármatokon kívül sehol egy élőlény. Azt pedig le mered fogadni, hogy a szörnyeteg parányi agyában, már ha egyáltalán van neki agya, fel sem merül a gondolat, hogy saját úrnője felé forduljon.

Ez pedig sajnálatos módon azt jelenti, hogy adott esetben majd te állsz meglehetősen előkelő helyen a sárkány étlapján.

Lassan süllyedni kezdetek. Hellza végzetúrnő megpróbálja rávenni hátasát, hogy magasabbra emelkedjen, de az otromba szörnyeteg most már jól láthatóan fáradt. Ismét előrehajolsz, és abban reménykedsz, hogy felfedezel valahol egy zöld foltot a talajon, egy oázist, ahol megpihenhettek és ivóvizet találhattok.

Hellza dühösen megrántja a sárkány szemhéjába erősített kampókban végződő vastag és díszes bőrszíjat. Hátasa dühösen felmordult és ingerültségében kihagy egy szárnycsapást. Majdnem nyíllövésnyivel zuhantak lejjebb, mire összeszedi magát és ismét megpróbál magasabbra vergődni. A zuhanás pillanatában önkéntelenül is megkapaszkodtál az első kezed ügyébe kerülő dologba. Balszerencsédre ez nem volt más, mint a végzetúrnő dereka. Érzed, hogy szorításodban valósággal megdermed, de amíg tart a zuhanásotok, addig képtelen vagy elengedni.

Persze nem azért, mert iszonyatosan megrémültél. Á dehogy! Egy ilyen félelmetes, harcedzett végzetúr, mint amilyen te is vagy, csak nem fog megijedni egy ilyen apró zuhanástól. Ugyanakkor itt fent a magasban egészen furcsa gondolatok merülnek fel az elmédben. Például az, hogy a sárkánylovasokon kívül más végzetúr eddig még sohasem zuhanhatott ekkorát. Vagy ha mégis, akkor azt egészen biztosan nem élhette túl, így aztán nincs miért szégyenkezned.

Nem mintha persze bármi okod lenne a szégyenkezésre. Az előbb ugyanis nem üvöltöttél. Csak kifújtad a tüdődből a levegőt, ami valamiért elég furcsa hangot adott. És valószínűleg a sárkánylovas végzetúrnő nem is hallotta meg, vagy ha igen, nem is figyelt rá.

- Az Ősök szerelmére! Ne mocorogj! - csattant fel Hellza.

- Nem is mocorgok - válaszolt sértődötten.

- De igenis mocorogsz! - ellenkezett az a kiállhatatlan nőszemély. - Érzem. És engedjél már el végre! Kapaszkodj a nyeregbe!

Egyáltalán nem mocorogtál. Ebben szinte biztos voltál. Ugyanakkor viszont indulásotok első pillanatától kezdve igencsak kétségesnek tartottad, hogy sokáig kibírjátok-e majd egymás mellett. A végzeturak magányos lények. Akárcsak a született ragadozók, többnyire kerülitek egymás társaságát és ha nem fenyeget közös külső ellenség benneteket, akkor inkább mindenki igyekszik a maga útján járni. A hordák bázisain, a mágustornyok árnyékában is csak nagyon ritkán fordul elő, hogy az egyik végzetúr megérintse a másikat. Kivéve persze, amikor harcoltok vagy táplálkoztok.

Hordád parancsnoka azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Hellza társaságában, az otromba szörnyeteg hátán ülve juss el távoli célodba. Egyértelműen tudtodra adta, hogy nem utasíthatod vissza ezt az életveszélyes megbízatást. Végül aztán beleegyeztél, mivel megértetted, hogy nem marad sok választásod. A kristályhorda tagjai változatlan lelkesedéssel próbáltak meg végezni veled. Mivel a sárkánylovasok azóta gyűlölik a kristályhorda karcsú fekete korongjait, hogy első alkalommal emelkedtek az égre félelmetes hátasaik nyergében, jó okod volt azt feltételezni, hogy majd megvédenek.

Ez persze nem zárta ki azt, hogy valami félreértés miatt ne egy sárkány végezzen veled. Például egy olyan éhes, kimerült és rosszindulatú dög, mint amilyennek a hátán éppen most ülsz, és akinek a gazdája azzal vádol, hogy mocorogsz, miközben te nagy ártatlanul csak…

A ragyogóan tiszta égen összesen egyetlen parányi felhőcske úszott. Elképzelni sem tudod, hogyan tudtak mögötte elrejtőzködni a kristályhorda korongjai. Ők azonban pontosan ezt a pillanatot választották arra, hogy lecsapjanak rátok.

Fekete sárkányotok felüvöltött és zuhanni kezdett a talaj felé…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License