< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >
Sehol egy ismerős arc…
A nagyváros szélén álló torony legtetején állsz. Messze, a sivatag fölött parányi fekete pont hasítja az eget. Hellza végzetúrnő vadászni indult otromba és felettébb büdös hátasával. Te pedig itt állsz ezen a különös helyen, ami szinte semmiben sem hasonlít azokra a településekre, amelyeket korábban láttál.
Egy igazi nagyvárosba kerültél.
Nem nagyon emlékszel azokra az időkre, amikor még néped lent élt a Hegy mélyén. Akkoriban még te is csak egy voltál azok közül a halálra szánt galetki harcosok közül, akik arra készültek, hogy visszahódítsák világotokat az Ellenségtől. Csak halvány, ködös emlékeid maradtak meg, hogy milyen lehetett szülőfölded, a földalatti nagyváros. Néha alvás közben vagy félálomban felbukkan egy-egy emlék, ám a benned élő bestia nem szereti őket és ilyenkor hörögve neked feszül. Amikor fellázad a benned élő szörnyeteg, minden erődet össze kell szedned, hogy újra magad alá gyűrd, hogy megmutasd neki, te vagy az úr.
A felszínen még sohasem láttál ilyen hatalmas települést. Sokkal nagyobb ez, mint a galetki falvak vagy az orglingok nyomorúságos lakóhelyei. Eddig csupán egyszer láttál valami hozzáfoghatót, a végzeturak óriási katonai táborát, ahol összegyűltek a szövetséges seregek, hogy egyesült erővel legyőzzék a Szent förtelmes söpredék seregét. Az a tábor azonban csupán néhány hétig működött és a győzelem után lakói szétszéledtek. Mindenki visszatért saját parányi birodalmába, minden végzetúr újra a maga útját járta.
Ezzel szemben itt, a sivatag védelmében elképesztően sok galetki és más értelmes lény élt együtt. Legalább hat olyan magas torony emelkedett a magasba, mint amilyennek a tetején most te is állsz. Ezek fegyverzete valószínűleg könnyedén meg tudta volna semmisíteni még a kristályhorda fekete korongjait is. Nem csoda, hogy azok csak a legritkább esetben merészkedtek ide, a Középső Város közelébe.
Mert, hogy már korábban is jártak errefele, ahhoz kétség sem férhet. Az a három korong, amelyik lesben állva megpróbált végezni veled, pontosan tudta, hol kell csapdát állítaniuk. Csak a szerencsén és Hellza elképesztő tudásán múlott, hogy épp bőrrel megúsztátok az összecsapást. Meg azon, hogy Nyuszika valósággal feléledt, ahogy megpillantotta a korongokat és olyan erővel, elszántsággal és sebességgel indított ellentámadást, hogy az a támadóidat ugyanúgy meglepte, mint téged.
Persze azt sosem fogod elárulni a végzetúrnőnek, hogy igazából nem hősies elszántsággal, halálmegvető bátorsággal szökkentél az alulról támadó korong fedélzetére. Soha senki nem tudhatja meg, hogy valójában kiestél a sárkány nyergéből, amikor egy kékes színű villám nekivágódott a pajzsodnak, majd továbbcsúszva a tükörfényes felületen, vastag csizmába bújtatott lábad mellett megperzselte a nyergedet.
Mondjuk élő tanút nem hagytál magad után. Nem tudod pontosan, miféle lények álltak a fekete korongon, de nem végzeturak és nem is galetkik voltak. Abban nem kételkedtél, hogy bátor harcosok lehetnek, hiszen elképesztő lélekjelenlét kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen ingatag, a belegyömöszölt varázserőtől hangosan zümmögő mágikus korongon szolgáljon nap, mint nap, ám az azonnal kiderült, hogy a közelharcra nem készítették fel őket.
Elmédben a szörnyeteg nagyon élvezte, hogy végre kikerült Hellza zavarba ejtő közelségéből. Néhány pillanatra átvette az irányítást tested fölött és mire észbe kaptál, már egyedül áltál a korongon.
Sajnos fogalmad sem volt arról, hogyan is kell irányítani.
Ezt a korong is megérezhette, mert megbillent és zuhanni kezdett. Elestél és csúszni kezdtél a pereme felé. A csiszolt gránitként csillogó felszínén nem tudtál semmiben sem megkapaszkodni. Ekkor azonban gyomorforgató bűz csapta meg az orrodat, árnyék borult rád, majd derekad körül összezárultak Nyuszika alkar vastagságú karmai.
Már megint.
A sárkány nagyjából 30 lábnyi magasságban engedett el a sivatag fölött. Egy galetki meghalt volna ekkora zuhanástól, te azonban talpadra estél, mint egy hatalmas ragadozó nagymacska. Majdnem derékig elmerültél a forró porban, ami azonnal ömleni kezdett csizmád belsejébe. Mire nagy nehezen kikászálódtál a csapdából és felmásztál a közeli szikla tetejére, addigra a sárkány is befejezte az étkezést. Hellza végzetúrnő valamilyen régi rom árnyékában ülve figyelte, ahogy kedvenc hátasa összegyűjti és felfalja a fekete korongok irányítóinak tetemét. Egy koronggal a sárkány végzett, a másik legénységét te mészároltad le, a harmadik elmenekült. Hellza széles vigyora elárulta, hogy ő is elégedett a csata kimenetelével. A mosoly csak akkor foszlott le az arcáról, amikor közelebb értél hozzá.
- Te meg mit bámulsz? - förmedt rád.
Némán, a feje fölötti faldarabra mutattál. Még sosem láttál olyan lényt, amit odafestettek. Gyönyörű volt, de zavarba ejtő. Az ismeretlen művész olyan valamit örökített meg, ami félig egy galetkire, félig azonban valami teljesen másra hasonlított.
Egy xenomorfra.
És téged éppen a xenomorfok miatt küldött hordád vezére a halálos sivatagba. Abba a rettenetes pusztaságba, ahonnan tudtoddal még egyetlen végzetúr sem tért vissza. Eszedbe jutott, mit mondott búcsúzáskor.
- Óriási veszély fenyegeti a világunkat Barrique végzetúr! Azok a mágusaink, akik képesek valamennyire belátni a jövőbe egy gyilkos sötét felhőről beszélnek. Ez nem hasonlít semmihez sem, amivel eddig találkoztunk. Lehet, hogy a fenyegetésnek valami köze van a xenomorfok elszaporodásához. Nem tudjuk biztosra. Megbízható hírekre van szükségünk. Állítólag keleten létezik egy királyság, ahol legyőzték és állatként tenyésztik a xenomorfokat. Juss el oda és derítsd ki, hogy mi az igazság.
Te pedig most itt állsz a Középső Város egyik tornyában és kelet felé bámulsz. A titokzatos királyság állítólag arrafelé van. Csak sajnos a város lakói nem fognak segíteni neked eljutni oda, mert halálosan rettegnek a távoli birodalomtól.