121. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

A térképre nézel és nem hiszel a szemednek.

Ez egyszerűen lehetetlen. Képtelen vagy elhinni, hogy igaz lehet az, amit az elmeháborodott öreg galetki elmesélt neked. Csak az imént tértél vissza a vadászatból és a vénember váratlanul úgy döntött, hogy mégiscsak elárulja neked, hogyan juthatsz be a titokzatos királyságba.

Ezzel alaposan meglepett, hiszen az elmúlt napok során képtelen voltál rávenni arra, hogy elárulja a titkát. Most itt ültök egymással szemben az alacsony barlangban, a padlót elborító mocskos, büdös rongyokon és avas állatbőrökön. Az öregember nagyon is illik ehhez a lepusztult, elhanyagolt helyiséghez. Csontvázsovány testét rongydarabok és rosszul megmunkált szőrös állatbőrök takarják. Mocskos és büdös, ám amikor néha a szemedbe néz, tekintete nem hétköznapi intelligenciáról árulkodik.

Vagy talán ravaszságról?

Az elmédben élő bestia, hűséges harcostársad az első pillanattól kezdve ellenszenvesnek találta az átjáró őrzőjét. Ha hagytad volna, hogy a bestia vezéreljen, akkor azonnal letépted volna a vénember zsíros, zilált hajjal borított fejét. Te azonban úgy döntöttél, hogy úgy viselkedsz, ahogy hordád követéhez, egy udvarias diplomatához illik. Hiszen a Középső Városban már kiderült, hogy a hegyi királyságba vezető utat egyedül ez az elmeháborodott alak ismeri.

Ahogy a térképet nézed, eszedbe jut, hogy jó néhány héttel korábban ugyanígy bámultál egy másik hasonló irományt. Akkor hordád vezetőjével ültetek főhadiszállásotok egyik gondosan őrzött tárgyalókamrájában.

- Veszélyes küldetésre indulsz, végzetúr - nézett rád hordád parancsnoka, miután a távozó mágusok mögött bezárult az ajtó.

- Hozzászoktam már az életveszélyes kalandokhoz - válaszoltad, reményeid szerint szerényen.

Edralian összevonta a szemöldökét és valami megvillant a tekintetében. Úgy látszik, mégsem voltál annyira szerény és alázatos, mint amilyennek gondoltad magad.

- Ahogy hallhattad az előbb, a mágusaink nem tudják meghatározni, hogy milyen veszély fenyeget bennünket. Ne csodálkozz azon, hogy még a megszokottnál is harapósabb a kedvük. Gyakorlatilag semmit sem sikerült megtudniuk a Jáde Hercegségről. Hiába bámulják a fürkészgömbjeiket, hiába próbálnak meg kémlátomásokat küldeni, egészen egyszerűen képtelenek behatolni az ismeretlen birodalom védőfalai mögé. Még csak azt sem tudtuk meghatározni, hogy pontosan hol is uralkodik a Jáde Herceg.

- Nem lehet, hogy ezt a birodalmat is olyan természetes mágia védelmezi, mint amilyen a Borzalom Szívét is óvta? - kérdezted legutóbbi kalandodra utalva.

- Lehetséges, de nem tudjuk. És a bizonytalanság miatt úgy érezzük, hogy ez a hercegség fenyegetést jelenthet számunkra.

- Pontosan miért is érdekel minket a Jáde Herceg birtoka?

- Nagyon keveset tudunk róla és azt is csak a hagyományos felderítés eszközeivel sikerült összegyűjtenünk. Állítólag a hegyek között minden más felszíni királyságnál többen élnek. Még pedig gazdagságban és jómódban. Galetkik, orglingok, de még elfek és más túlélő népek tagjai is. A birodalom jóléte azon alapszik, hogy képesek voltak rabszolgamunkára kényszeríteni a xenomorfokat. Ők végzik el az összes nehéz munkát, ők dolgoznak a bányákban, velük hordatják a köveket, ők robotolnak az építkezéseken. A hegyek ölelésében mintha csak sikerült volna létrehozni a tökéletes harmónia társadalmát.

- És ez persze túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? - néztél a parancsnokodra.

- Így igaz. Ezért aztán elküldünk keletre, hogy juss el a hegyek lábához és valami módon derítsd fel azt a birodalmat. Nem tudjuk pontosan, merre kell menned, ezért a lehető leggyorsabb, leghatékonyabb szállítóeszközt fogod megkapni.

Te persze azonnal észrevetted, hogy parancsnokod majdani szállítóeszközöd leírása során nem használta a kényelmes vagy a biztonságos szót. Rossz érzésed beigazolódott. Edralian ugyanis másnap elvitt a szörnylovasok táborába, ahol egy böhöm nagy sárkány majdnem letépte a fejedet.

Hosszú és kalandos út után aztán eljutottál a sivatag mélyén fekvő Középső Városba. Kivívtad a hatalmas település urainak megbecsülését, akik jutalmul segítettek eljutni ide a hegyek lábához. Az utolsó néhány száz mérföldnyi utat azonban egyedül kellett megtenned. Kísérőid, a Középső Város vakmerő, arisztokrata íjászai és hatalmas termetű gyalogosai ennél tovább nem mertek menni. Borzasztóan féltek a hegyekben rejtőző szörnyűségtől. Mivel közös csatáitok során megbarátkoztak veled, tiszteltek bátorságodért és erődért, ezért amikor elköszöntél tőlük, olyan képet vágtak, mintha egy temetésen lettek volna.

A te temetéseden.

Félelmetes hírű végzetúrként te mosolyt erőltettél az arcodra, öklöddel mennydörögve a melledre csaptál, majd megfordultál és határozott léptekkel elindultál a látóhatár felé, ahol a szürkés homályban már sejteni lehetett a világ legmagasabb hegységének első vonulatait. Út közben egy gyémántgólem, majd később egy negatív elementál támadt rád. Legyőzted a bestiákat, átkeltél néhány elképesztően mély szakadékon és végül megtaláltad a kapu őrét.

Akiről azonnal kiderült, hogy meg van háborodva…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License