< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >
Mindenki halott, az összes ismerősöd…
Újra itt állsz a határsávban, abban a kis faluban, ahova kalandod elején érkeztél. Most már tudod, hogy egy szó sem volt igaz azokból a mesékből, amelyekben az itt élők hittek. Azok a barátságos, néha kicsit furcsa, néha kicsit zárkózott galetkik, akikkel hamar megbarátkoztál. Ma már tudod, hogy ők egy rettenetes összeesküvés áldozatai, valamilyen szörnyeteg magatehetetlen bábui voltak.
Rabszolgák voltak, de legalább éltek. Mostanra viszont már csak lerágott csontjaik hevernek a xenomorf nyálkával borított utcákon, a romba dőlt házak között. Gyakorlott szemmel megvizsgálod a romokat. Azonnal látod, hogy az emberek nem védekeztek. Úgy dobták oda magukat a könyörtelen élősködőknek, ahogy a birkák mennek a vágóhídra. A xenók pedig útban kifelé a külvilág, a te otthonod irányába egyszerűen felzabálták őket. Érzelem, harag, indulatok nélkül. Nem törődtek azzal, hogy értelmes, érző szívű lényekkel végeztek, ugyanúgy felfalták őket, ahogy az orgling porontyok is gondolkodás nélkül megeszik a csigát vagy a békát, ha találnak ilyesmit lakóvermeik környékén.
Nincs lelkiismeret-furdalásod, mert akkor sem tudtad volna megvédeni őket, ha te is itt vagy, amikor ideért a xenó horda. De nem voltál itt, mert feladatot messzire elszólított a folyón túlra, az állítólagos Jáde Hercegség területére. Hát kiderült, nem véletlen, hogy a birodalomból soha semmi és senki sem érkezett a határsávba, mert ez az ország nem létezik. Talán soha nem is létezett. Nyomát sem láttad a hatalmas városoknak, az égbe nyúló tornyoknak, a leigázott és rabszolgamunkára kényszerített xenó igavonó barmoknak. Egyetlen boldog földművessel vagy az egeknek hálát adó írástudóval, pappal sem találkoztál. Néhány napi járóföldre, a folyón túl mintha csak egy idegen dimenzióba kerültél volna.
Olyan helyre, ahol a xenomorfok nem rabszolgák, hanem a világegyetem urai.
Ahogy haladtál befele a hercegség szívébe, fokozatosan megváltozott a táj. Állatokat, madarakat már rég nem láttál és a növények is fokozatosan eltűntek. Egy idő múlva mintha csak sivatagba kerültél volna. Nem olyan sivatagba, amit a természet vak ereje tett pusztasággá, hanem olyan elátkozott helyre, ahol minden élőt felzabáltak. Ilyen lehetett Rúvel-hegy környéke, amikor annak idején feljöttetek a mélyből, hogy visszaszerezzétek ősi örökségeteket.
Útközben számtalan alkalommal csaptál össze kisebb-nagyobb xenomorfokkal. A különös lények néha teljesen céltudatosan viselkedtek, mintha egy felsőbbrendű akarat irányította volna őket, máskor viszont csak kóvályogtak ide-oda. Addig nem is törődtek veled, míg kezedben fegyvereddel eléjük nem álltál.
Már jó pár napot töltöttél a borostyánsárga és kőkemény, megfeketedő xeno váladékkal borított vidéken, amikor óriási, halványan emberi alakra emlékeztető képződményt pillantottál meg. A hely, ahol a fekete tömb az égre magasodott nem lehetett a természet műve. Szinte tökéletes kör alakú arénához hasonlított. Azonnal felfedezted az egykori lépcsők és kőülések maradványait. Legalább 10 ezer galetki fért volna el itt. Késeddel lefejtetted az egyik ülést borító visszataszító nyálkaréteget. Alatta a kő tompán csillogott és egy karcolás sem látszott rajta. Soha senki nem ült rajta.
Akkor meg miért építették ezt a hatalmas arénát?
Óvatosan odamentél a középen tornyosuló valamihez. Ezt is vastagon beborította az idegen lények váladéka. Úgy döntöttél, hogy kideríted, mit takar a sötét réteg. Az üledéket fizikai erővel nem lehetett volna eltávolítani, ezért varázslathoz folyamodtál. Tudtad, hogy utána igyekezned kell, mert ha mágiát használsz, akkor azonnal megjelennek a xenó harcosok. Valósággal vonzotta őket a varázserő és pont úgy viselkedtek, mint a hangyák, ha valaki beletaposott a bolyukba.
Intésedre jéghideg, tisztító tűz emelkedett a magasba. Mintha csak ragyogó sav öntötte volna el a képződményt, azonnal elkezdett lemállani, elpárologni róla az idegen anyag.
Jól sejtetted, egy elképesztő nagyságú szobor rejtőzködött az üledék alatt. A tökéletes izomzatú, fejedelmi tartású férfi csupán a lábán viselt archaikus díszítésű lábszárvédőt. Erre szüksége is volt, hogy ne sebesítse meg az a haláltusáját vívó stilizált xenomorf harcos, akinek éppen széttaposta a koponyáját. A hófehér márványból faragott szobrot annak idején kifesthették. A festék azonban már csak nyomokban látszott. Az óriás valamit tartott a melle előtt a tenyerében. Lentről nem láthattad, hogy mit, ezért sietve elkezdtél felmászni. A szobor talpazatán el tudtad olvasni a feliratot:
Jakupkán a világ ura.
Valamiért nem hitted el, hogy tényleg ilyen remekül nézett volna ki a nagy hírű galetki bölcs, aki valamikor a Középső Városból kelt útra, hogy leigázza a xenókat.
Nem volt nehéz a magasba másznod. Nemsokára ott álltál a szobor tenyerén. Jakupkán különös lények képmását emelte a magasba. Ezek mintha csak az emberek és a xenok furcsa keverékei lettek volna. Nem hitted, hogy a szobrász létező lényeket formált meg. A furcsa teremtmények túlzottan tökéletesnek, túl szépnek látszottak ahhoz, hogy létezhessenek. Egyikőjük megdöbbentően hasonlított arra a falfestményre, amelyiket még odakint a sivatagban találtál.
Szemed sarkából odalent mozgásra lettél figyelmes. Közeledtek a xenók. Már indultál volna lefele, amikor a magasba néztél és meglepődve vetted észre, hogy a szobor egyik szeme nyitva van. Mintha Jakupkán rákacsintott volna a világra. Az undorító sárgás felhők között átszüremlő halvány fény megcsillant valamin a szemüregben. A xeno férgek már elindultak felfelé a szobor lábán, mire feljutottál az óriás szeméhez. Benyúltál és egy öklömnyi kristálygömböt vettél elő. Korábban is láttál már ilyesmit. Egy emléktartó, amelyben a tudósok vagy a mágiahasználók feljegyezték visszaemlékezéseiket. A gond csak az, hogy a gazdáikon kívül más nem tudja kinyitni őket, pedig ebben az igazgyöngyben alighanem benne lehet a Jáde Hercegség minden titka.
El kell juttatnod Magiroxhoz.
Megfordultál és egy gúnyos pillantást vetve a gyorsan közeledő xenókra a mélybe vetetted magad. Jó húsz lábnyira a hátuk mögött értél földet. Teljes erődből futni kezdtél, vissza a határsáv felé. Biztosra vetted, hogy üldözőid nem érnek utol.
Tévedtél…