Nem látod értelmét, hogy visszatérj a korábbi táborhelyedre: egyik hely olyan, mint a többi, és túl hosszú ideig voltál távol, a kevéske elrejtett készletedet már bizonyosan megtalálták. Inkább másfelé indulsz. Legyen mondjuk észak, mit is mondott a fehér lovag? Az Ellenség túlélte a háborút? Elég nevetségesen hangzik, de azért nem árt, ha ellenőrzöd a dolgot. És ha igaz, talán egy ilyen horderejű dolog újra megteremtheti néped egységét, és együtt küzdhetitek le a fertőzést.
Hihetetlen erődnek és kitartásodnak köszönhetően gyorsabban és kitartóbban tudsz futni, mint bármely más élőlény, beleértve az elf által használt hátast is. Rövid idő alatt jelentős távolságot teszel meg, és közben még időt szakítasz a vadászatra is, hogy lélekenergiához juss. A vitális esszencia nem csak a tested fejlesztésére használható: szükséged van rá a fertőzés elleni küzdelemhez is.
Délután egy testet pillantasz meg a földön. Közelebb érve látod, hogy egy végzetúr. Nagyon óvatosan közelíted meg, cselt gyanítva: de aztán meggyőződhetsz róla, hogy már nem él. Furcsa módon nem találsz rajta hordajelvényt. Látható, hogy a sebei fegyvertől származnak, minden bizonnyal egy másik végzetúrtól, aki megtagadta az Egyezményt, és halálos mennyiségű lélekenergiát orzott el áldozatától. Az eseményt jelentened kell a hordavezérednek: az Egyezményt semmibe vevő renegátok mindennél veszélyesebbek lehetnek. Ezért egyelőre leteszel korábbi úticélodról, és arra veszed az irányt, ahol legutoljára a hordaparancsnokoddal találkoztál.
Ugyanott találod, mint korábban, de valahogy mintha megöregedett volna. Magába roskadtan ül egy kiégett tábortűz előtt, nem vesz fel védekező állást, amikor meghallja lépteidet.
- Te vagy az? - emeli rád véreres szemét.
- Mi történt? - kérdezed riadtan.
- A fertőzés… talán tényleg igaz. Úgy érzem, beteg vagyok, és már nincs sok időm hátra.
- Uram, útközben találtam egy testet… Egy végzetúrét, valaki megölte a lélekenergiájáért.
- Renegátok… - köpi a szót a parancsnok. - Ha rájuk találsz, nincs könyörület, meg kell őket semmisítened!
- Értem, uram. Jártam a Hegyben! Mi több, megtudtam, hogyan kell a fertőzés ellen harcolni. A dolog működik, meg is tudom mutatni!
A hordaparancsnok azonban csak legyint.
- Az egésznek már nincs jelentősége. Az ideiglenes szövetségek már háborúban állnak egymással, tomboló harc folyik a lélekkutakban fejlődő energiáért, a káosz egyre jobban elszabadul. Ha valóban találtál is valamit, nem lesz, aki meghallgassa.
- De tennünk kell valamit! Lehet, hogy az Ellenség életben van!
A parancsnok szemében egy pillanatra világosság gyúlik.
- Az lehetetlen… Kitől hallottad?
- Egy elf mondta.
- Egy elf? Visszataszító paraziták, semmit sem ér a szavuk, ne hallgass rájuk! Megvárták, amíg a véres háború véget ér, aztán kiosontak a felszínre, a nyomunkban. Van valahol egy völgy, amit élettel népesítettek be. Erdők, tavak, miegymás, de persze nem osztják meg senkivel, mágiával rejtik el előlünk az édent, a világ feltámadásának magját! Megtartják maguknak, elrejtőznek, arra várnak, hogy elpusztítsuk egymást, és aztán övék legyen a felszín. Az elf biztosan hazudik!
- Nem tudom… Néhány nap, és ellenőrizni tudom, amit mondott.
- Tedd meg… - legyint a hordaparancsnok. - És ha találsz valamit, térj vissza hozzám, és jelentsd! - elfordítja fejét, mintha a beszélgetést befejezettnek tekintené. Már indulnál tovább, amikor újra megszólal. - Ha a Hegyben jártál…. találkoztál a császárral? Életben van? Elmondtad neki, mi történt?
- Sajnálom… Nem sikerült a színe elé jutnom, de azt mondták, életben van.
- Ez, ez fontosabb lenne, mint az elf hazudozásait ellenőrizni. Beszélnünk kell a császárral, meg kell tudnia, ami itt történik! Értetted?
- Igen. Ígérem, mindent megteszek! - azzal megfordulsz, és futsz tovább. Nincs kedved a láthatóan beteg hordaparancsnokkal vitatkozni, érvelni arról, hogy miért nem tudtál a császárral beszélni. Ha a császár tudni akarja, mi van idekint, megteszi. Az Ellenség túlélője azonban az egész fajotokat fenyegetheti.