28. fejezet
l28.jpgÁtkozod magad a könnyelműségedért. Az elfekkel töltött egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a reflexeid eltompuljanak, megfeledkezz a rideg valóságról. Most pedig itt senyvedsz, ki tudja melyik szövetség sötét börtönvermében. Nem kétséges, valamelyik kevésbé etikus csoport fogságába estél, akik minden nap megkínozzák áldozatukat, és így szívják el lélekenergiáját, szépen apránként - sokkal többet szerezve, mintha egyszer támadnák meg. És persze az Egyezményt sem szegik meg - már, ha nem pusztul el esetleg a fogoly az "igencsak hátrányos életkörülményektől". Ami jelen esetben azt jelenti, hogy alaposan megkötöztek, és egy szűk verembe dobtak, ahol még kinyújtózni sem tudsz. Agyad egyfolytában azon jár, hogyan kerülhetted volna el mindazt, ami történt. Elővigyázatlan voltál, ennyi. Az éjszakai táborodat nem állítottad fel kellő körültekintéssel, a rózsaszín álmok túlzott biztonságérzetbe ringattak.

Nem tudod, mennyi idő telhetett el, amikor előrángatnak a veremből. Megvernek, megkínoznak, arról kérdeznek, hogy milyen védelemmel rendelkezik a szövetséged erődítménye, merre portyáznak a társaid, mik a gyengéik és erősségeik. Nem beszélsz, de nem is várják el - az egész úgysem erről szól, hanem a lélekenergiáról, ami minden csapás után elszivárog belőled, és egyre gyengébb leszel. Két nap telik el így, már rettenetesen le vagy gyengülve, nem tudod, meddig bírod még. Aztán kiáltozást, fegyvercsörgést hallasz, és halálsikolyokat - a csatazaj körbevesz, mindenhol harc folyik. Egyszer csak valaki felhúz a köteleknél fogva, félig kábán érzed, hogy elvágják béklyóidat, és vized locsolnak az arcodba. Aztán a hordaparancsnokodat látod fölötted állni. Magirox így szól:

- Ejnye, Asmodeus Mortimer. Hagytad magad elfogni! Ez a gyengeség jele, de az utóbbi időben számos hasznos felderítési információval láttál el minket, ezért megbocsátom. Nyilván valamilyen veszélyes küldetés közben ejtettek foglyul, igaz? - nincs erőd bólintani, de nem is érdekel az egész. - Jól van, Asmodeus Mortimer, ezúttal szerencséd volt! Hordánk egy egész századnyi katonával erősödött meg, nemrég érkeztek a Hegyből. Ismertük ezt a helyet, és most elegen voltunk ahhoz, hogy lerohanjuk. Ez a szövetség gyakorlatilag megsemmisült, épületeit leromboltuk, katonái menekülnek a szélrózsa minden irányába! Ha van elég erőd gyere, csatlakozz hozzánk, ünnepelj velünk!

Lassan, tántorogva felállsz. Hordatársaid az utolsó, kegyelemért könyörgő ellenfelek lélekenergiáját szívják el. Aztán megpillantasz valamit a központi erőd nyitott ajtajából: a lélekkút törött káváján ellenőrizetlenül kavarog a nyers energia. Odabotladozol, kitárod karjaidat, és magadba fogadod az éltető energiát. Hamarosan magadhoz térsz, elillan a fájdalom tagjaidból, és újra erőre kapsz. Következőnek a hátsó raktár felé veszed utadat. Ezt az épületet még nem gyújtották fel, épp fosztogatják.

- Várjatok, az az én holmim! - kiáltod, ahogy valaki épp egy kopott zsák tartalmát borítja ki a földre. Szavaidnak az öklöddel kell nyomatékot adnod, de végül sikerül a tulajdonviszonyokat tisztázni, így felszerelésedet is sikerült visszaszerezni. Odakint a hordaparancsnok ünnepel katonáival, a törött lélekkút kavargó energiájának utolsó örvényeit szippantják magukba. Végignézel a szürkületben tomboló hordán. Ezek vagytok ti, a végzeturak, a tápláléklánc csúcsragadozói… Miféle jövő vár rátok, ha a végzetet nem sikerül megmásítani?

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License