46. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Ezúttal nem kell sokat várnod: ahogy leérsz a kráter mélyére, materializálódik előtted az Orákulum szelleme. Hangjában ezúttal nyoma sincs az elnyújtott, okoskodó hangnemnek.

- Megcsináltad, Asmodeus Mortimer! Ha nem is tökéletesen, de helyreállt a rend a létsíkomon. A mágusod így is sokat ártott, de a kár nem jóvátehetetlen. Szóval mit is akartál tudni? A császárodról?

- Örülök, hogy segíthettem! - mondod fáradtan. - A császár eltűnt, és tudni szeretném, kik rabolták el, és hová vitték!

- Sajnos nincsenek jó híreim. Az Uralkodó életben van, és a császárotokat ő rabolta el. És amit művelni készül vele… Talán sietned kéne.

- Ah, persze, hiszen ezen voltam eddig is! És hol van?

- De hiszen tudod, ismered őőöööttt… - Az Orákulum kezdeti izgalma eltűnt, és a tiszta, világos beszéd helyett láthatóan kezd visszarázódni a megszokott, kriptikus kifejezésmódba. Ez elég rossz hír.

- Kérlek, most mentettelek meg, mondj többet!

- Sajnálom, már így is többet mondtam! Halhatatlanságom feltétele volt, hogy ne avatkozzak túlzottan a halandók dolgaiba. Már azzal is súlyos szabályt szegtem, hogy másodjára is segítettem. Hálás vagyok azért, amit tettél, de többet nem mondhatok. De biztos vagyok benne, hogy boldogulni fogsz!

Ezzel a szellem eltűnik. Az átkozott! Ki a fenéről beszél? Csak nem Drakin, a vén féreg? Vagy a hordaparancsnok? Xantilleasra biztosan nem gondolhatott, a mágus minden bizonnyal már halott. Minél tovább törprengsz, egyre inkább meg vagy győződve róla, hogy a megoldás kulcsa Drakin, akár így, akár úgy, hozzálátsz tehát, hogy megkeresd.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License