< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >
Az utóbbi napokban a vortexek már nem jártak őrült táncot a horizonton, ami azt jelenti, hogy talán tényleg sikerült Xantilleast leállítani. No persze a robbanások után ez elvileg nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen, de egy ilyen nagyhatalmú varázslónál sohasem lehet tudni, hogy milyen hihetetlen viszontagságokat is képes túlélni.
Időközben visszatértél oda, ahol utoljára találkoztál Drakinnal, de nemhogy nem találtad meg, a nyomára sem bukkansz. Se egy kihűlt tábortűz, se egy lerágott csont, se egy elhullatott rongy… A nevét kiabálva körözöl az utolsó találkahelyetek körül, egyre nagyobb körben, de csak annyit érsz el, hogy kiéhezett szörnyek és portyázó végzeturak figyelmét kelted fel.
Három nap után végül a kimerültség kerekedik felül, egyszerűen összeesel, és elalszol. A vadonban edzett ösztöneid ébresztenek fel. Fegyvered után kapnál, de az nincs sehol. Drakin áll fölötted. Most valahogy nagyobbnak, erősebbnek tűnik, legalábbis ebből a szögből. Villámgyorsan talpra ugrasz.
- Tudtam, hog átversz, te féreg… - sziszeged, ahogy megpillantod a fegyvered a remete keze közt. Drakin még egyszer végigméri a súlyos eszközt, majd könnyedén odadobja neked.
- Óvatosabbnak kellene lenned! Ha nem én találok rád, lehet, hogy már halott lennél. Úgy hallottam, kerestél. Mit akarsz már megint, nem boldogultál az eddigi tanácsaim alapján?
Megfordul a fejedben, hogy a fegyvert a torkának szegezd, de ez már a múltkorsem jött be.
- Csak azt akarom tudni, ki is vagy te? Jártam az Orákulumnál, aki megmondta, hogy ismerem az Uralkodót! Arra magamtól is rájöttem, hogy nem a valódi formáját mutatta nekem.
Drakin arcán először meglepődést látsz, aztán hahotázni kezd.
- Hogy mi? Azt hitted, én vagyok az Uralkodó? Nahát, ez jó, hahaha! - aztán komor pillantásodat látva, lehervad arcáról a mosoly. - Nos, rendben, végülis bármi előfordulhat. De hidd el, nem én vagyok az Uralkodó. Viszont van valaki, aki biztosan tudja, legalábbis szerintem. A barátod, a fehér lovag… ha rám azt mondod, hogy többet tudok, amit elárulok, akkor hozzá mit szólsz? Épp elég titka van neki, nem véletlenül intettelek tőle. Keresd fel őt, ő többet fog tudni segíteni!
- Azt mondtad, hogy a fehér lovag nem az, akinek látszik, meg hogy óvakodjak tőle. Nem, az lehetetlen, hogy ő legyen az Uralkodó! Vagy ha mégis - odaküldenél hozzá, egyedül, gyanútlanul? Ez a biztos halál, öreg! - kezed ökölbe szorul.
- Asmodeus Mortimer, hogy őszinte legyek, nem igazán féltelek. Hacsak nem csinálsz valami butaságot, hosszú életed lesz. Az istenek a sors vonalát a te esetedben lehetetlenül hosszúra hagyták…
- Már megint a te isteneid. Én csak az Ősökben hiszek, az ő tanításaikon nőttem fel! Hol votlak ezek az istenek az ezer év alatt, amíg a Hegy mélyén rejtőzünk, mi?
Drakin csak legyint.
- Gondolj, amit akarsz, de most hagyj magamra! Pihennem kell.