51. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

l51.jpg

Nem szereted a befejezetlen ügyeket. Megérted, hogy hordaparancsnokod nem tud segítséget adni, de ezt az ügyet akkor is be kell fejezni. Visszatérsz a Citadellához a sötétség leple alatt. Attól félsz csak, hogy az Uralkodó és hordája már odébbállt. Hiszen az egy dolog, hogy egy kisebb csapatot megfutamítottak, de egy jól szervezett sereget még ők sem tudnak megállítani. Amikor közelebb érsz, meghallod a nyögéseket, morgásokat és csoszogásokat - a Csatlósok mindenhol ott vannak a Citadella körül. Talán az Uralkodó túl öntelt, talán ő is tud a Lord támadásáról a legközelebbi végzetúr tábor ellen. Végülis mindegy, miért, de még itt vannak. Elmosolyodsz.

Árnyként suhansz végig a rémek sorai közt. Őket az éjszaka teremtette, nem evilági gazdájuk pedig földöntúli képességekkel ruházta fel őket. Mégsem jelentenek kihívást számodra. Két alkalommal fedezi fel hangtalan lopakodásodat egy-egy szörny. Mindkétszer olyan gyorsan végzel velük, hogy egyetlen panaszos nyögésen kívül más jelet nem tud adni társainak.

A Citadella fala fenyegetően magasodik föléd. Nem sok kapaszkadót találsz rajta, de ennyi is elég - a Hegy mélyén töltött idő, a kiképzés számos előnyeinek egyike, hogy úgy tudsz mászni, mint egy pók. A sötétség pedig jóindulatúan elrejt. Elég magasan van az első ablaknyílás, amelyen be tudod préselni magad. Csendet odabent sem találsz, a Csatlósok az éjszaka lényei, nyögve és fújtatva járják a folyosókat. Ha itt megölsz egyet, oda az álcád, ezért inkább rejtőzködni próbálsz. Hol egy fali beugróban lapulsz meg, hol a folyosó tetején támasztod ki magad, amíg a járőr elhalad melletted. A lények bűze orrfacsaró, különösen közelről - eggyel több ok, hogy a lélegzeted is visszatartsd, amíg a közeledben vannak.

A sötét folyosókon egy távoli fényt követsz, amíg elérkezel egy nagyobb terembe, amelyet néhány ősi milgand tompa fénye világít meg. A terem közepén, egy csontokból épített trónon egy alak ül. Azonnal látod, hogy nem lehet az Uralkodó. A démoni teremtmény hatalmas, ébenfekete testét nem lehet semmivel sem összetéveszteni, és idebent nyilván nem álcázza magát. Ahogy közelebb próbálsz az alakhoz óvakodni, feléd fordul. Megdöbbenve hőkölsz hátra. A császár az! A gyér világítás és a szakadt ruhák ellenére szinte biztos vagy benne. Ugyanaz a királyi tartás, és az arcvonások is. Odafutsz hozzá, hogy kiszabadítsd, valamiért itt, a teremben egyetlen Csatlós sincs. Ahogy megállsz előtte, döbbenten látod, hogy arca megráncosodott. Ahogy rád emeli a tekintetét, szemében kék fény lobban. Ahogy szóra nyitja a száját, torkában is ugyanazt a túlvilági fényt látod. Természetellenesen mély hangon szólal meg.

- Elkéstél. A rituálé befejeződött. - ezzel felemi kezét, és rád mutat. Iszonyú erő ragad fel, repít hátra, és présel a falhoz. - Most már… drasztikusan más nézőpontot képviselek, mint korábban. - mennydörgi. Ahogy feláll, sokkal nagyobbnak tűnik, mint korábban.

- Mit tettek Önnel? - suttogod.

- Semmi rosszat. Jól érzem magam így. Erő és halhatatlanság - ennél többet nem kívánhat egy császár.

- Az Uralkodó egy élőholttá változtatta…

- Ez túlzott leegyszerűsítése a dolgodnak. Mindenesetre, abban megegyezhetünk, hogy mentőcsapatra nincs szükségem. Te vagy az utolsó végzetúr, aki élve távozhat innét. Vagyis reméljük, hogy élve.

A császár telekinetikus erejével ismét megragad, majd újból a fal felé repít, még nagyobb sebességgel és erővel. A világ elsötétül előtted, ahogy áttörsz egy falat, majd még egyet. A fájdalom, ahogy a csontjaid darabokra törnek, kibírhatatlan, szerencsére a jótékony ájulás megszabadít tőle. Már nem érzed, nem látod, ahogy átrepülsz a Citadella körül táborozó hordák felett, és a dombokon túl, a bozótok közt landolsz.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License