57. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

l57.jpg

Egy domb tetején hasalva figyeled a citadella környékét. Minden csendes, Csatlósokat nem látni sehol - persze lehet, hogy azért, mert nappal elrejtőznek, és éjszaka bújnak csak elő. Jelzel felderítőtársaidnak, és óvatosan közelebb lopakodtok. Sajnos, a citadella közelében semmilyen fedezék nem kínálkozik - ha közelebb mentek, azzal a biztos felfedezést kockáztatjátok. Végül intesz a többieknek, maradjanak hátul, és közelebb lopakszol. Gond nélkül eljutsz az épületig. Életnek jelét nem látod, csak az egyre erősödő szél süvítése teszi próbára a dobhártyádat. A citadella kapuját sem őrzi senki. Belépsz a félhomályba. Úgy készülsz, hogy a támadás akkor fog érni, amikor szemed még nem szokott hozzá a sötétséghez. Azonban nem történik semmi. Intesz a többieknek, hogy jöhetnek. Gyors iramban mentek végig a folyosókon, de minden elhagyatott. Vajon hová tűnhettek? Persze… tudhattátok volna! Nyilván nem fognak itt táborozni a végtelenségig, arra várva, hogy mikor semmisítitek meg őket! Továbbállt a sereg, és ki tudja, mi a célpontja? Talán valamelyik horda tábora? Vagy az öntelt Senki lélekkufárjaira sújtanak le először? Netalán csak sáskamód felzabálják az épp hogy csírázni kezdő életet a Felszínen?

Vérfagyasztó sikolyt hallotok, amely hörgő üvöltésbe torkollik. Megdermedtek. A hang annyira földöntúli…

- Ez honnan jött? - kérdezi az egyik katona suttogva. Lefelé mutatsz.

- Alattunk. A pincében.

Megindultok, hogy megkeressétek a lejáratot. A citadella hátsó részében, egy széles, de kanyargós lépcsősor vezet lefelé. Ahogy mentek lefelé, tompa fény szűrődik fel. A citadella alagsora hatalmas, ívelt oszlopok tartják a mennyezetet. Egykor királyok tarthattak itt beszédet katonáiknak a végső csata előtt. Most azonban egészen másfajta gyűlés van itt. Elképedve nézitek a hatalmas, izgő-mozgó bábokat. Mint valamiféle óriási, kikelni készülő hernyók. De itt nem lepkék készülnek az átalakulásra - a Csatlósok transzformálnak még az előző formájuknál is elképesztőbb és visszataszítóbb létezési szintre. Az oszlopokon itt-ott fáklya lobog. Habozás nélkül felragadsz egyet, és megpróbálod lángra lobbantani az egyik monstrumot. A fáklya azonban kialszik, a bábból áradó mérges gázok nemcsak a tüzet pusztítják el, hajszál híján téged is. Ahogy hátranézel, látod, hogy társaid közül többnek is zöldül az arca.

- Kifelé! Itt nem tudunk harcolni velük!

Fuldokolva kapaszkodtok ki a Felszínre. Csak egy reccsenés tudatja, hogy a hátvédnek hagyott Verinum nem jutott ki élve - egy hatalmas csáp elkapta, és kettéroppantotta.

- Rájuk kell döntenünk az épületet, mielőtt kiszabadulnának!

Ahogy kiértek, szétszóródtok, és legpusztítóbb varázslataitokat kezditek mormolni. Kinetikus detonációk, lángtengerek, energiarobbanások sújtanak le. A citadella ősi falai azonban állják a sarat. Kiáltás harsan, társad mögétek mutat. Egy csapat végzetúr közelít. Nem a ti hordátok színeit viselik. Megfordultok.

- Nyugalom - emeli fel a kezét vezetőjük. - Láttuk mi történik. Segíteni jöttünk. Az ellentéteinket elrakhatjuk holnapig. - Azzal ők is csatlakoznak, együtt szórjátok a varázslatokat. A citadella falai végül meginognak, egymás után dőlnek be, míg végül hatalmas robajjal az egész összeomlik, maga alá temetve mindent, ami a mélyben növekedhet.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License