< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >
A kristály horda valóban visszatért, előbújtak a katakombákból, és újból támadtak, de ezúttal már mindenki számított rájuk. A támadást gyorsan visszavertétek, és bár a csatározások nem szűntek meg, a mindennapok részeivé váltak, úgy, ahogy a többi hordával való harc is. A harcos mindennapok monotonitását egy hírnök érkezése törte meg.
Épp a szövetséged őrtornyában melegedtetek a tűz körül. Odakint vihar tombolt - a természet szép lassan újra átvette uralmát a kiégett föld felett, az egyre gyakoribb záporok után végre itt voltak a hatalmas esőzések. Életed nagy részét a Hegy mélyén élted le, nem szoktál hozzá a szélsőséges időjáráshoz. Amikor a Felszínre léptél, azt hitted, a nap vakító sugarainál rosszabb dolog már nem jöhet. De átázva, nyirkos páncélodban dideregve már tudod, hogy vannak és lesznek még rosszabb dolgok is az erős napsütésnél.
Kiáltás harsant odalentről. Kénytelen-kelletlen fellálltatok a tűz mellől, és lementetek az őrtorony földszintjére. Egy bőrig ázott futár állt az ajtóban. A hordaparancsnok is megérkezett, a hírnök hozzá intézte szavait.
- Uram! Hatalmas sereg gyülekezik keleten, a lidérc-császár vezetésével, innen nagyjából öt napnyi járóföldre. Csatlósok és egyéb ocsmány teremtmények megszámlálhatatlan sokasága!
- Nem várhattak volna addig, amíg eláll az eső? - csóválja meg a fejét Edralian. Gyere be fiam, melegedj meg a tűznél! Kapitány, hirdessen sorakozót, és küldjön hírnököket a szomszédos táborokba! A Felszín visszahódítása óta először fogunk ismét komolyan háborúzni - talán még komolyabban, mint akkor.