67. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

l67.jpg

Az esőnek már híre nyoma sincs, vakító napsütés fogadja a dombokon felsorakozó végzeturakat. Gyémánt, rubin, zafír, smaragd, sőt kristály szövetségek állnak hadrendbe. Bár a galetkik évszázadokon át éltek sötétségben, és a Felszínre lépés után hosszú időbe telt megszokni az erős fényt, mégis, a parancsnokok egyhangúan úgy döntöttek, hogy nappal ütköztök meg az ellenséggel - mivel az éjszaka és a sötétség még inkább a Csatlósok lételeme.

A hordaparancsnokok lelkesítő beszédet tartanak katonáiknak, majd mindenki elfoglalja a pozícióját. Az Ellenséggel való harc során alkalmazott taktikát fogjátok most is alkalmazni: a derékhadat a rubin seregek alkotják, a zafírok és smaragdok támogatásával. A gyémántok meglepetésszerűen, két oldalról fogják a Csatlósokat megtámadni a csata kezdete után. A kristályok - na erre a részre igazán kíváncsi leszel. Lady Alveriel valamiféle repülő korongokon akarja a végzeturait bevetni. A korongokat Fhtoqaxx tornyában találták, és a működésük titkát csak nemrégiben fejtették meg. Reméled, hogy a dologból nem lesz katasztrófa - és mellesleg, később pedig katonai siker a kristály számára a hordák közötti csatározásokban.

A töredezett, agyagos síkságot másik irányból határoló dombok tetején ekkor felbukkan a Csatlósok hordája. Sok végzetúr önkéntelenül felhördul, látva, hogy milyen óriási a sereg. Mint fekete hangyák sokasága, megindulnak, futni kezdenek, ahogy megpillantanak benneteket.

- Azt hittem, hogy a Teremtmény alkotásakor megfogyatkoztak… de most még többen vannak, mint előtte. - morogja valaki melletted.

A hordavezérek magasba emelik fegyverüket, hangjuk megreszketteti a levegőt, ahogy harcra bíztatnak benneteket. A végzeturak felülvöltenek, fegyvereiket a pajzsukhoz csapkodják. A hangorkán fülsiketítő, téged is elkap a hév. Mintha egy álomban lennél. Az adrenalin eljut minden porcikádba, nyirkos tenyerekkel, lüktető izmokkal várod a jelt az indulásra. A föld dübörög a Csatlósok ezreinek lábdobogása alatt. A harci kiáltások crescendója az egekig emelkedik, és ti megindultok, futva, üvöltve.

Ahogy lőtávolba érnek, varázslatok csapódnak be a Csatlósok közé, elégetve, megfagyasztva vagy éppen darabokra robbantva őket. A felbucskázó Csatlósokon azonban csak átrohannak társaik, mit sem törődve velük. A gyémánt horda bekerítő akciója másképp nézett ki a tervezőasztalon, mint a valóságban: a Csatlósok olyan sokan vannak, az arcvonaluk annyira széles, hogy képtelenség őket bekeríteni ilyen csekély számú sereggel. A gyémántok nagy része valójában szemtől szembe találkozik a Csatlósokkal, akárcsak a többiek. A végzeturak azonban nem véletlenül állnak a tápláléklánc csúcsán: egyetlen harcos több tucat Csatlóssal is felér.

Elragad a csata heve, szórod varázslataidat, lesújtasz fegyvereddel. Egymás után esnek el a végzeturak melletted, de a Csatlósok hulláit meg sem lehet számolni. Éles, zúgó hang hallatszik, felnézel. Fekete korongokon a kristály horda tagjai érkeznek, és a levegőből halált szórnak az ellenségre. A hátul, a sorukra várakozó Csatlósok lángba borulnak, egész századok válnak pernyévé. Az elöl küzdők hamar elfogynak, és nincs utánpótlás. A Csatlósok nem könyörögnek kegyelemért, és nem futamodnak meg: az utolsó harcosig küzdenek. Amikor a győzelmetek nyilvánvalóvá válik, a korongokon repülő kristály harcosok megindulnak a távoli dombok felé, ahol a lidérc-császár várakozik testőreivel. Bármennyire gyorsak is a repülő szerkezetek, mire odaérnek, a császár hűlt helyét találják. Csak a mágia túl sok megoldást kínál ahhoz, hogy bárki törprengjen rajta, hogyan menekült el. Lesz még alkalmatok, hogy elfogjátok: most az ünneplés és a gyász ideje jött el.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License