Egy kiszáradt vízmosásban egy lény nyomait követed, amikor valami furcsa kelti fel a figyelmedet a bokrok közt. Ahogy közelebbről megvizsgálod, az első pillantásra áthághatatlannak tűnő tüskebozótban egy jól álcázott ösvényt találsz. Kíváncsiságtól hajtva lépsz be. A bozót egy kis tisztást vesz körül, amelynek közepén egy töpörödött öregembert találsz, épp a tüzet próbálja feléleszteni. Amikor meglát téged, ijedten hátraugrik.
- Meg fogsz ölni? Nincs sok lélekenergiám, amit elvehetnél!
- Hmm, ki vagy? - kérdezed tűnődve.
- Drakin vagyok, galetki, akárcsak te… De én nem vagyok harcos, sosem voltam. A gombakerteket gondoztam, ennyi hasznomat vették. Amióta visszahódítottuk a helyszínt, itt élek, várom, hogy mikor talál meg valamelyikőtök. Ölj meg nyugodtan, már nem látjátok hasznomat, a te szemedben is ott lobog az őrület!
- Várj csak öreg, lassítsunk egy kicsit, ne siettesd annyira a halált. Miféle őrületet látsz a szememben?
Az öreg csak a fejét csóválja.
- A háború… ti harcosok azt hiszitek, győztünk, pedig nem így van. Amikor megjött a hír, hogy az Ellenség utolsó katonája is elpusztult, mi, akik nem voltunk katonák, csak éltük az életünket, és megindultunk a felszínre. A felszínre, ahol a halál várt ránk. Saját fajtársaink támadtak ránk! Amikor az Ellenséget elpusztítottátok, esszenciájával megfertőzte a harcosok elméjét. Az Ellenség most is ott van, benned, és az összes többiben! ő táplálja benned a gyűlöletet és a gyilkolásra való vágyat. Olyanok vagytok, mint a csatlósok, a xenomorfok, vagy a többi lény, amelyet az Ellenség korábban megfertőzött. Hiába győztétek le, a szelleme tovább él bennetek!
Megvetően méred végig a fickót.
- A nap és a vízhiány teljesen elvette az eszedet, öreg. Össze-vissza beszélsz. Nincs semmiféle fertőzés… - de azért a bizonytalanság érződik a hangodon.
- Tudod, hogy igazat beszélek, végzetúr. És most ölj meg, vagy hagyj békén.
Szótlanul hátat fordítasz, és otthagyod.