82. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Sötétség és hűvös.

Úgy alszol mint a többi ragadozó. Hiszen az is vagy. Végzetúr.

Amikor meghallod szíved egyenletes, mély dobogását, öntudatlanul tudod, hogy már emelkedsz kifelé a mély álomból.

Ez nem is baj. Nem szereted nyomasztó álmaidat. A földalatti világ, a későbbi harcok, a fertőzés és a táplálkozás emlékeit. Még mindig kísért első áldozataid sikolya. Azoké a szerencsétleneké, akiknek kezdetben, öntudatlanul és akaratlanul teljesen elvetted a lélekenergiáját. Az álmok nélküli öntudatlan alvást szereted.

Most éjjel nyugtalanul aludtál, ami nem is csoda, hiszen az elmúlt napok vad ünneplése és a féktelen tivornyák kissé még téged is megviseltek. A fáradtság miatt most nem is tudtad eldönteni, hogy ébren vagy-e, vagy még mindig álmodsz.

- Ez most a kezdet? - kérdezte egy halk, kétségbeeséssel teli, fáradt hang.

- Ugyan már! Dehogy is! Ez most az újrakezdés, a folytatás - jött a válasz. Jeges borzongás futott át rajtad. Bárki is válaszolt, azzal nem szívesen találkoztál volna. Rekedtes, suttogó hangjából könyörtelen, sötét gonoszság érződött.

És téboly.

Felébredtél. A gyomrod valósággal görcsbe rándult. Hosszú percekbe is bele tellett, míg sikerült legyőznöd a fájdalmat. Ittál egy nagy korty vizet, és letörölted homlokodról az izzadságot. Csak egy ostoba álom volt, gondoltad. Nem kellett volna olyan vadul tivornyáznod előző este hordatársaiddal.

A hajnal kellemesen hűvösnek tűnt. Bár még nem kelt fel a nap, már nem volt kedved visszafeküdni aludni. Felkeltél, kinyújtóztattad elgémberedett tagjaidat, majd az ezerszer begyakorolt mozdulatokkal gyorsan rendbe raktad hálóhelyedet. Egy intésedre felragyogott az éjszaka folyamán kialudt tábortűz lángja. A magasba néztél. Csendesen elmosolyodva láttad, hogy a nemrég megtisztult égbolton halványan ott ragyogtak a csillagok. Korábban hordatársaiddal mulatozva eszedbe sem jutott volna, hogy csendben leülj, és némán töprengve figyeld az égbolt ékköveit. Milyen magasan lehetnek a csillagok? Mennyi mindent láthattak? Vajon emlékeznek a dicső múltra? Fel tudják idézni magukban, milyen volt a világ azelőtt? Láttak eleven, lüktető városokat is? Talán tanúi voltak annak, ahogy népedet a föld alá űzte a legyőzhetetlennek tűnő Ellenség? Láthatták azt is, hogy könyörtelen ellenfeleitek hordái szinte minden életet elpusztítottak idefent? És vajon mit szóltak ahhoz, amikor a végzeturak csillogó seregei előjöttek a föld alól, és rettenetes csaták hosszú során át szinte az utolsó szálig elpusztították az Ellenség gyilkos teremtményeit?

Milyennek láthatják a csillagok most világodat? Vajon észrevették a változást?

Zarknod felébredt. Elképesztő ereje, ősi hatalma segítségével mintha csak újjászületett volna a természet is. Boldogság és szilaj jókedv töltött el mindenkit. Nem csak a végzeturakat, de nem ám! Amikor a nagy mulatozásban rövid szünetet tartva kicsit eltávolodtál hordád központjától, kellemesen meglepődve vetted észre, hogy a levegőben valósággal nyüzsögnek a színes pillangók, a méhek, a magasban ragyogó tollú madarak szántják az eget. Éles szemedet az sem kerülte el, hogy a felhők között hatalmas ragadozók suhannak, akik alighanem hozzád hasonló elégedettséggel bámulják a lenti nyüzsgést.

Ők is ragadozók mint te, csak őket nem gyötri időnként kétely vagy lelkiismeret furdalás.

Mai táborhelyedet is egy rég kiszáradt patak medre mellett verted fel. Korábban vagy tucatszor is jártál erre. Zarknod felébredése előtt egy csepp nedvesség sem ragyogott a taplószáraz, kavicsos mederben. Pár napja helyenként már nedves volt a talaj, és most örömmel tapasztaltad, hogy a vízmosás legalján keskeny, tiszta vizű erecske folyik. Mellette a nedves iszap megőrizte az éjszakai látogatók lábnyomait. Rengeteg apróbb és néhány nagyobb állat járt itt, hogy szomját csillapítsa. Elmosolyodsz, bár lehet, hogy arckifejezésed másokat talán egy ragadozó kegyetlen vigyorára emlékeztette volna.

Nem tehetsz róla. Ennek a világnak te vagy az egyik csúcsragadozója. Hatalmas erejű, szilaj végzetúr. Kezedet a patak hűvös vizébe meríted. Megmosakszol, aztán felállsz és körülnézel. Meglepődve veszed észre, hogy a környező domboldalakon több tucatnyi tábortűz halvány fénye világít. Ezek szerint a többi végzetúr is felriadt valamiért?

Egy pillanatra elbizonytalanodsz. Mért is keltél fel? Valami ostobaságot álmodtál. Bárhogy is töröd a fejedet, most már nem emlékszel rá, hogy mi is volt az.

Úgy érzed, elérkezett egy új korszak kezdete. Vagy inkább újra kezdődik fajtád Aranykora? Azelőtt sohasem voltál ilyen bizakodó, ennyire jókedvű.

A felkelő nap első sugarai lassan kioltják az égen pislákoló csillagokat. Eltűnik a hűvös, gyorsan kellemesen meleg lesz. Széles mosollyal végignézel a környező dombokon, s a messzeségben kékesszürkén magasló hegyeken. Úgy tűnik, ma is jó nap vár rád. Könnyű lesz vadászni, egyre több a zsákmányállat, aki mintha csak arra várna, hogy végre szívd ki a lélekenergiát belőle. Cseppet sem tartasz a többi végzetúrtól, az ellenséges hordák tagjaitól. Amióta tart ez a furcsa, nehezen megmagyarázható, de annál kellemesebb tavaszi zsongás, szinte nem is kellett harcolnod. Olyan sok állatot találtál, hogy bőségesen jóllaktál minden nap. Ráadásul alig múlt el nap, hogy a táborhelyen felharsanó harsány kürtszó ne hívott volna újra mulatozni.

Összepakolod a holmidat, kioltod a tábortüzet, majd könnyed futással elindulsz. Vadászni fogsz, degeszre eszed magad, és közben fél füllel arra figyelsz, hogy mikor harsan fel a kürtszó.

Igen, határozottan úgy érzed, jó nap lesz ez a mai. Ahogy felérsz a dombtetőre, már nem is emlékszel arra, hogy miért ébredtél fel olyan korán, olyan váratlanul.

Pedig sok kellemetlenséget elkerülhettél volna, ha képes vagy emlékezni.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License