83. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Ragyogó világosság és kellemes meleg.

A dombvidék szélén ülsz egy viharvert, kopott mészkőszikla tetején. Innen egészen a távoli látóhatárig ellátni. Mennyire megváltozott a táj azóta, hogy utoljára itt jártál! Igaz, az még Zarknod ébredése előtt volt. Korábban mindent vörös, élettelen homok, és apró szemű, borotvaéles szemcsékből álló kőzúzalék borított. Most itt is, ott is sötétzöld és narancssárga foltokat fedezel fel. Először azt hitted, hogy a fű nő, de aztán közelebbről megvizsgálva rájöttél, hogy a zöld szőnyeg valamilyen szívós, rendkívül erős gyökérzetű gaz, míg a narancssárga valamilyen alacsony, de erős szárú páfrányok valóságos erdeje. Bár azt nem tudhatod, milyen volt az élet azelőtt, mégis szinte biztosra veszed, hogy ilyen növényekkel nem találkoztál korábban. Kitépsz egy maroknyit a zöld gazból, és gyanakodva megszagolod. Erős, bár nem túl kellemetlen szag üti meg az orrodat. Nem tudod eldönteni, hogy a növénytakaró váratlanul gyors újjászületése minek az eredménye. A végzeturakon kívül számos más faj is előjött a biztonságot jelentő barlangrendszerekből, amikor legyőztétek az Ellenséget. Nekik is vannak nagy hatalmú mágusaik, és biztosra veszed, hogy jó pár bölcs mágiahasználó küzd azért, hogy világotok ismét olyan legyen, mint az Ellenség érkezése előtt.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a föld ősi ereje munkálkodik. Lehet, hogy a napfény és az esővíz hatására szárba szökkent néhány elképzelhetetlenül hosszú időn át szunnyadó mag. Sőt az sem kizárt, hogy a természet gyors újjászületését Zarknodnak köszönhetitek. Ő viszont nektek, végzeturaknak köszönheti, hogy kiszabadult, félelmetes börtöne, a jéghegy mélyéről. Ez az ősi és nagyhatalmú lény megígérte, hogy segít felpezsdíteni az életet. Segít állatokkal és növényekkel benépesíteni világotok kegyetlen sebekkel borított felszínét.

Legalábbis a legtöbb végzetúr így értelmezte a szavait.

Az elmúlt időszak kegyetlen harcainak, árulásainak, és cselszövéseinek emléke azonban meglehetősen gyanakvóvá tett téged. Bár a fertőzés egyre jobban visszaszorult, és a legtöbb végzetúr már nem viselkedett úgy, mint ha csupán vérszomjas, semmitől sem visszariadó vadállat lett volna, nehéz elhinned, hogy egykori ellenségeid, a többi horda tagjai, és vetélytársaid, saját hordádon belül és kívül, egy csapásra megváltoztak volna.

Érzed persze te is a változást a levegőben, a vízben, a zsákmányod lélekenergiájában. Valami lassan és biztosan változik. Ez az átalakulás nincs ellenedre, de az biztos, hogy te magad nem sokat változtál.

Illetve várjunk csak? Kicsit mintha erősebb, kitartóbb, és gyorsabb lennél, mint korábban. És az biztos, hogy sokkal jobb a kedved. Csendben elvigyorodsz.

Egész nap kint vagy a jó levegőn, rengeteget mozogsz, és azt sem vetheti senki sem a szemedre, hogy egészségtelenül táplálkozol. Illetve a szemedre vetheti, de akkor majd jól eltángálod az illetőt. Erősnek és legyőzhetetlennek érzed magad. Mintha csak megfiatalodtál volna. Ahogy benned is csökken a fertőzés ereje, úgy tudod mind jobban kihasználni a félelmetes izomzatú tested, és egyre élesebben működő elméd képességeit. Elégedetten megropogtatod a nyakadat. A hátadra veszed a csomagodat, megigazítod az övedről lógó fegyvereket, és megfordulsz a dombok és a messzeségben szürkellő hegylánc felé. Eleget ábrándoztál. Ideje visszatérned hordád középpontjába, megnézni, mi a helyzet ott.

Ugyan nagyon is jól érezted magad az elmúlt napok során, lelkiismereted nem hagy nyugodni, és a kíváncsiság is gyötör. Lehet, hogy a többieknek sikerült megtudniuk valamit az Uralkodóról. Talán az is kiderült, mi történt a császárral. Esetleg valaki megtalálta Wyhetrqaxx rejtekhelyét. Bár ha a többiek is ugyanolyan mulatozással töltötték az idejüket, mint te, akkor ennek nem túl nagy az esélye.

Könnyed futással haladva hatalmas távolságot teszel meg. Egy ujjnyi vastag, de máris nálad jóval magasabb fácskákból álló erdőt szeltél éppen át, amikor orrodat megcsapja a halál bűze. Megtorpansz, egyik kezedben fegyverrel, másikban pedig a támadó mágia erejét összpontosítva óvatosan léptél ki a fák árnyékából. Az erdő szélén egy kisebb vízlelőhely körül vagy három tucatnyi lemészárolt, kibelezett állat teteme hever. Korábban még nem találkoztál ilyen állatokkal, de alaposabban megvizsgálva őket, rájössz, hogy valamiféle birkák lehettek.

Növényevők, akik valószínűleg még a légynek sem ártottak volna.

Már jó ideje halottak lehettek, mert a tetemek teljesen kihűltek, és jöttödre valóságos felhőkben emelkednek a magasba a döglegyek. Eddig nem is nagyon találkoztál döglegyekkel. Vagy talán csak rendkívül jó kedvednek köszönhetted, hogy csupán a pillangókra és a méhekre figyeltél fel? Egy kendőt kötsz arcod elé, majd az iszonyatos bűzzel nem törődve alaposabban megvizsgálod a nyomokat. Nem engedhetitek meg magatoknak, hogy hordát fellegvárának közelében csak úgy hagyjátok, hogy elszaporodjanak a vérszomjas ragadozók. Bár életed során számos szörnyűséget láttál, most mégis elborzadva nézed az értelmetlen mészárlás nyomait. Ezeket a növényevőket mintha csak a gyilkolás öröméért pusztították volna el. Iszonyatos sebhelyekkel borított tetemeikből nem hiányzik hús. Bárki, vagy bármi végzett is velük, az nem azért követte el ezt a szörnyűséget, mert éhes lett volna.

Alaposan megvizsgálod a környéket, és gyorsan felfedezed a ragadozók nyomait. Szőrszálakat, és egy éles, kitört fogat is találsz. Meglepődve vakarod meg a fejedet. Barlangi kutyák lettek volna? De hiszen a barlangi kutyák annyira gyávák, hogy legfeljebb egy eltévedt bárányt, vagy haldokló, beteg állatot támadnának csak meg. Ráadásul nem is nagyon szoktak ilyen nagy falkákba tömörülni. Mi üthetett beléjük? Mitől változott meg a viselkedésük? Miért lettek ilyen vakmerőek, és kegyetlenek? Lehet, hogy bennük is ugyanaz az erő munkál, ami a te izmaidat is feszíti? Lehet, hogy az hajtja őket, ami miatt te is az egyik pillanatban táncolni és énekelni, a másik pillanatban pedig vadászni akarsz?

Van mit töprengened, amíg eléred hordátok központját. Legnagyobb meglepetésedre a környék szinte kihalt. A kapukat csupán néhány viharvert külsejű, igen csak mogorva külsejű végzetúr őrzi. Látásból jól ismered őket. ők hordád parancsnokának leghűségesebb, legrégebbi kipróbált fegyvertársai. Már akkor is kőmerev arcú veteránnak számítottak, amikor előjöttetek a mélységből. A hozzád hasonló fiatalokat mindig is hűvös, lenéző távolságtartással kezelték. Pillantásuk most sem ígért túl sok jót. Mintha csak citromba haraptak volna, de legalább nem próbálják meg megakadályozni, hogy hordád vezetője színe elé járulj. Edralian meglepő jókedvvel fogad.

- Örülök, hogy látlak, NÉV! Úgy látom, benned azért még maradt egy cseppnyi józanság, meg akaraterő.

Csodálkozó arckifejezésedet látva elmagyarázza, hogy az elmúlt napokban gyakorlatilag kiürült a település. A végzeturaknak mintha elment volna a józan eszük, de legalábbis szinte mindenki nagyon gyorsan levetkőzte a gátlásait. Senki sem törődik az építkezéssel. Leálltak a közös munkák. A felderítők nem kísérik figyelemmel az ellenséges hordák mozgását, a járőrök csak mulatoznak, meg vadászgatnak, ahelyett, hogy az Ellenség fattyainak nyomát keresnék.

- Ha nem lennének a veteránjaim, akkor már rég magamra maradtam volna - mérgelődik parancsnokod. - Nem mintha én nem érezném ezt a kellemes bizsergést. De bennem azért maradt annyi tartás, hogy tudjam, mi a kötelességem. És örülök, hogy benned sem kellett csalódnom. Mindig is tudtam, hogy te többet érsz, mint a legtöbb korodbeli végzetúr. Ugye nem fogsz csalódást okozni nekem, és számíthatok rád?

Parancsnokod nem túl nehéz feladattal bíz meg. Járőrözni küld, hogy ellenőrizd központotok környékét. Feladatod az, hogy bejárd a környéket, figyelj oda a felbukkanó szörnyetegekre, a ragadozókra, az ellenséges hordák tagjaira, de az a legfontosabb, hogy azonnal jelentsd, ha bármi szokatlant látsz.

- Pontosan mire gondolsz? Milyen szokatlan dolgot kéne észrevennem?

Vezetőd megvonja a vállát.

- Ha meg tudnám mondani, akkor már megmondtam volna. de hidd el nekem, ifjú harcos, ha meglátod, amit keresünk, akkor meg fogod ismerni.

Ezek a szavak ugyan nem nyugtattak meg, de azért mégis útra keltél. Gyorsan magad mögött hagytad a települést, a haragos tekintetű őröket, és feltárult előtted a dombvidék. Az utóbbi napok jókedvével eltelve lassú, egyenletes futással haladsz a kihaltnak tűnő ösvényen. Gerinced szálfaegyenes, járásod ruganyos, és úgy érzed, hogy semmi sem állíthat meg.

Persze azért már ismered annyira a világot, hogy tudd, mindig valami kellemetlen történik, ha ennyire jó a kedved.

Megérzésed most is igaznak bizonyult.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License