85. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Harag és irigység.

A dombtetőre érve azonban megpillantasz két végzeturat. Cseppet sem tűnnek barátságosnak. Olyan dölyfösen sétált, mintha csak az övék lett volna az egész völgy, az egész vidék. Eszük ágába sem volt figyelni a környékre, nem törődtek azzal, hogy bármikor felbukkanhat valamilyen zsákmány, de azzal sem, hogy mostanában egyre több veszély leselkedik még a ti szinte elpusztíthatatlan fajtátokra is.

Beképzeltségük haraggal töltött el, de kicsit azért irigyelted is őket vakmerőségükért.

Ez a két érzés éppen elég volt ahhoz, hogy fegyveredet előhúzva, összeszorított foggal futni kezdj feléjük. Nem számított, hogy azok lent ketten vannak. Te éppen az előbb vetted el egy hatalmas termetű, vérszomjas ragadozó minden lélekenergiáját. Nem csoda, hogy legyőzhetetlennek érzed magadat, ahogy elindulsz lefelé a nem túl meredek domboldalon. Még jót is teszel velük, ha majd legyőzöd őket. Legalább megtanulják, hogy mindig óvatosnak kell lenniük.

Bár egy nagymacska ügyességével, nesztelenül tudsz futni, azok ott lent valahogy megérezték, hogy közeledsz. Megfordulnak, de nem nyúlnak fegyvereik után, hanem csípőre tett kézzel bámulnak rád.

Nem azért bizonytalanodsz el, mert észre veszed, hogy egyik ellenfeled legalább három fejjel magasabb nálad. Vállát és karja nagy részét nem fedi vértezet, csupán öklét bújtatta páncélozott kesztyűbe. A karja vastagabb mint a combod, és amikor bicepsze megfeszül, akkor kissé elhűlve látod, hogy az majdnem akkora mint a fejed. Na de te végeztél már ennél jóval erősebb ellenfelekkel is, ezért biztos, hogy nem ijedtségből kezdesz el lassítani. És nem is a végzetúr kardja miatt, amit most maga mellett a földbe döf. A sziklába, egész pontosan. Legalább három tenyérnyi mélységbe. A pengén villódzó fények persze jelzik, hogy mágikus fegyverrel akadt dolgod. Mágikus, és legalább akkora mint te vagy.

Szóval nem, nem ilyen nevetséges okok miatt álltál meg jó tíz lépésnyire a két végzetúrtól. Hanem azért, mert észrevetted, hogy azok ketten különböző hordák jelvényeit viselik. Igazság szerint már rég egymás torkának kellett volna ugraniuk, erre úgy sétálnak itt mint két jóbarát. Az sem kerüli el a tekintetedet, hogy mindkettőjük fehér kendőt kötött a nyakára. Mivel egyikőjük sem a te hordád tagja, ezért továbbra is gyanakvással nézed őket. Lehet, hogy két ellenséges közösség békét kötött hordád háta mögött, és most valamilyen különösen aljas árulásra készülnek?

A kisebbik - ő is majdnem olyan magas mint te - jobb kezét a szívére teszi, balját pedig nyitott tenyérrel a magasba emeli. Társa rövid habozás után utánozza a mozdulatot.

- Üdvözlünk végzetúr! - szólal meg barátságos hangon a kisebbik. - Szándékaink békések. Nincs mitől tartanod. Sem vagyonodat, sem lélekenergiádat nem veszélyeztetjük. Örülünk, hogy találkoztunk.

Ilyesmi még nem történt veled. Ha korábban az ellenséges hordák tagjaival találkoztál kint a vadonban, akkor vagy megtámadtad őket, vagy megpróbáltál elmenekülni előlük. A Fertőzés őket is, téged is elvakított, vérszomjas szörnyeteggé változtatott. Most, hogy rendszeres gyakorlás és meditáció segítségével sikerült egyre inkább térdre kényszerítened a benned élő bestiát, már sokkal jobban tudsz uralkodni magadon. Jobban, de nem tökéletesen. Még mindig előfordult időnként, hogy minden más érzésnél erősebben lángolt fel benned a pusztítás vágya, a szörnyű éhség.

És nem találkoztál olyan végzetúrral, aki másként viselkedett volna.

Mégis, most kissé lejjebb engeded fegyvered, és gyanakodva figyeled a két mozdulatlan ismeretlent. Lehet, hogy csapdába akarnak csalni.

- Kik vagytok? - förmedsz rájuk.

Durva hangodat hallva a nagyobbiknak eltorzul az arca. Izmai megfeszülnek, ahogy ki akarja rántani kardját a sziklából, ám társa rá sem nézve a mellére teszi a kezét, és halkan mond neki valamit. Az óriás savanyú képet vág, de karja elernyed, és a penge a kőben marad. A kard markolatát azonban még most sem engedi el. Nem mintha te letennéd a fegyvered, ha egy ismeretlen végzetúrral néznél farkasszemet.

- Végzeturak vagyunk mint te - feleli továbbra is barátságosan a kisebbik. - Legalábbis olyanok voltunk mint te. De ahogy nyakunkban a béke fehér zászlaja is mutatja, mi már eljutottunk egy magasabb szintre. Mi már nem hajtunk fejet a bestia előtt

- Legyőztétek a Fertőzést? - vágsz a szavába.

- Így igaz - mondja a végzetúr, és jobbját ismét a szívére helyezi. - És ez még nem minden. Azon munkálkodunk, hogy véget érjen az értelmetlen széthúzás, a hordák közötti torzsalkodás. Célunk az, hogy a kinemesedett végzeturak létrehozhassák azt a nagy közösséget, ahol mindenkire jólét és hosszú élet vár. Visszahozzuk azt a rég elveszett Aranykort, amiben őseink éltek, mielőtt az Idegenek elől a föld mélyére kellett volna menekülniük.

Döbbenten hallgatod szavait. Aranykor? Béke a hordák között? Jólét és hosszú élet? Hihetetlen!

Kétkedő arckifejezésedet látva a végzetúr szélesen elmosolyodik.

- Ami pedig mindennél fontosabb, ennek a nemes és hősi küzdelemnek te is részese lehetsz, drága barátunk.

Már nem is emlékszel arra, mikor szólított valaki így. Barátomnak. Talán az előtt, hogy a felszínre jöttetek volna. Talán a Fertőzés előtt. A gyilkos, dühhel és vérontással teli magány ideje előtt. Hirtelen tudni akarod, ki ez a két ismeretlen.

- Igen, barátom - folytatja a végzetúr. - Számodra is van hely közöttünk. Neked sem kell többet egyedül bolyonganod a pusztában. Üljünk le oda, a szikla árnyékába, és hadd tanítsalak meg az igazságra, ahogy engem is megtanított mesterem.

Kíváncsiságod legyőzi a bizalmatlanságodat. Leültök az árnyékba, és hallgatni kezded a szavait. Egyikőtök sem sejti, hogy mire újra telihold ragyog az égen, majd megpróbálod megölni őket.

Jó okkal.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License