86. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Kétely és csábító szavak.

Egy héttel ezelőtt két végzeturat sodort utadba a sors. Meg akartad támadni őket, de észrevetted, hogy az idegenek nem ugyanannak a hordának a tagjai. Mégsem harcoltak egymással, hanem magabiztosan haladtak az úton, mintha csak régi fegyvertársak lettek volna. Gyanakodva kérdőre vontad őket, aminek meglepő módon nem az lett a következménye, hogy összecsaptatok, hanem az, hogy most ismét itt ülsz első találkozásotok helyszínén. Titokban napokon át követted őket, és csodálkozva láttad, hogy több végzetúrral is szóba elegyedtek. Egyetlen alkalommal sem kellett harcolniuk.

Nem úgy mint neked. Amikor valamivel később megközelítetted az egyik alkalmi ismerősüket, az bezzeg veled nem volt hajlandó beszélgetni. Az ostoba.

Legyőzted, és magadhoz vetted lélekenergiájának nagy részét. Nem kellett az egészet felhasználnod, így sikerült jó pár lélekkristályt feltöltened vele. Ahogy megbeszélted a két idegennel, visszatértél a nagy szikla tövébe, mert most már tényleg kíváncsi vagy arra, mit is mondhatnak.

Csendben beszélgettek az út mentén. Illetve az idegen beszél, te pedig egyre nagyobb zavarban hallgatod csábító szavait. Az alacsonyabb végzetúr egy új világot ígér neked, és te növekvő ámulattal hallgatod új ismerősöd szavait.

- Amikor feljöttünk a felszínre, egy félelmetes új világ várt ránk - folytatja előadását újdonsült ismerősöd. Annyira még nem bíztok egymásban, hogy bemutatkozzatok. Hiszen a név hatalom. Aki ismeri a nevedet, az mágikus eszközökkel komolyan ártani tudna neked, még igen nagy távolságból is. Nem mintha te valaha is foglalkoztál volna a mágia ezen fajtájával, de már számos rémhírt hallottál a csak ezzel magyarázható, titokzatos halálesetekről.

- Senki sem számított a Fertőzésre. Arra a rettenetes járványra, ami megmérgezte az elménket, és átalakította a testünket. Azt te is tudod, hogy a felszín alatt maradt egykori testvéreink szemében mi végzeturak hatalmasra nőtt, torz szörnyetegnek látszunk?

- Igen - válaszolod. - De tudod, nagyon nehéz ám elfogadni, hogy a régimódi galetkik ma is a testvéreink lennének. Gyengébbek és gyávábbak mint mi. A felszínen könnyű prédának számítanak. Mintha csak egy más faj tagjai lennének!

A nagydarab végzetúr eddig parázsló szemmel, ellenséges arccal bámult. Most, szavaidat hallva, némán bólint. Úgy látszik, még ezzel az ellenszenves óriással is akadnak közös pontjaid. Ennek ellenére továbbra is ellenségesen méreget, te pedig jobbnak látod kezedet fegyvered közelében tartani. Bármiről is meséljen mézes-mázos hangú ismerősöd, ezek ketten csak nem a te hordád tagjai. Hanem a vetélytársaid.

- De mi nem vagyunk szörnyetegek! Hanem egy új, felsőbbrendű faj tagjai lettünk. Szent hivatásunk, hogy mi uraljuk a földeket, mindazt, amire csak rásüt a nap fénye. A végzeturaké a jövő! Hiszen gondolj csak bele, barátom, ki az, aki ellen tud állni nekünk? Ha összefogunk, sem az Uralkodó, sem az éjfattyak és még maga az Ellenség sem győzhet le minket!

Kétkedésednek adsz hangot, hiszen jól emlékszel az elmúlt hónapok küzdelmeire. Beszélgetőtársad azonban nem tántorít.

- A győzelem a mienk, a felsőbbrendű végzeturaké. Elérkezett a döntés órája. Tudom, bizalmatlan vagy. De nézz körül! Látod a megújulást? Visszatérnek a növények! Visszatér a víz! Visszatérnek az állatok! Egy új aranykor hajnala előtt állunk. És ennek az új világnak semmi másra sincs szüksége, mint erőskezű urakra, akik fenntartják a rendet, és visszaverik a külső támadásokat!

- És mi, végzeturak leszünk az új - elakadsz, nem találod a megfelelő szót.

- Ki más lehetne! És meglátod, a történelem majd minket igazol! Mert egységben az erő! Mi fogunk uralkodni, ezer éven át. A hordák külön-külön gyengék, de összefogva a végzetúr nemzet mindenkit legyőz. Erősebbek vagyunk a múlt, a jelen és jövő minden élőlényénél, minden hatalmánál! Csatlakozz te is hozzánk! Állj be a győztesek közé!

- De kik is vagytok tulajdonképpen? - a kérdés szinte öntudatlanul csúszik ki a szádon.

- Hát a tanítványok! - feleli lelkesen az idegen. - a Szent tanítványai. A békét hirdetjük, és elpusztítjuk a gonoszt, a sötétség és az Ellenség rabszolgáit. Nézd meg a kendőnket! Milyen makulátlan, milyen tiszta! Ezt viseljük hordajelvény helyett. A fehér szín egységbe forraszt, eltünteti a hordák közötti különbséget. És nézd a kendőt összefogó gyűrűt! A legtisztább vasból készült! Alakja egységünket, keménysége elszántságunkat jelképezi, anyaga pedig elűzi az Ellenség férgeit!

Kicsit megszédülsz attól, amit hallottál. Igaz lehet mindez? Egy új, ezeréves birodalom várna rád? Uralkodhatsz, csak azért mert végzetúr lett belőled? Megtisztulhatsz teljesen a Fertőzéstől? És mindehhez csak a hordajelvényedet kell jó messzire elhajítanod.

- Kövesd a Szent fehér zászlaját, a Vasgyűrű hadijelét! Lépj ki a múlt mocsarából, és öleld magadhoz a jövőt! Jobb sorost érdemelsz annál, hogy a föld alatt rejtőzködj, jobbat annál, hogy a sivatagban bolyongjál mint egy vadállat. Végzetúr vagy, uralkodni születtél!

Mindannyian felálltok, az idegen valósággal remeg a lelkesedéstől.

- Itt az ideje, hogy bemutatkozzunk! Angwarn vagyok, immár a Szent templomosa, és ez itt új tanítványom

A hatalmas termetű végzetúr felmordul. Arca elkomorodik. Szemmel láthatóan nincs ínyére, hogy nevét megtudja egy idegen, egy ellenséges horda tagja.

- De igen, Engár, nem kell titkolóznunk! Minden végzetúr testvér! - csattan fel az alacsonyabbik. - Ez itt Engár, új tanítványom, aki immár a Szent zászlaját követi.

Elhűlve látod, ahogy leveszi a kesztyűjét, és feléd nyújtja a kezét. Megrökönyödve hátrább lépsz egyet. A végzeturak nem nagyon szokták megérinteni egymást. Legtöbbször akkor érsz másik végzetúrhoz, amikor kiszívod belőle a lélekenergiát. Vagy, amikor legyőzőid kiveszik belőled életerőd legnagyobb részét. Csak nagyon kevesen képesek arra, hogy hozzáérés nélkül táplálkozzanak. Többnyire a legerősebb végzeturak, közülük is főleg a mágiahasználók. Régen leszoktatok a kézfogásról, de azért még emlékszel erre a gesztusra.

Angwarn széles, őszinte mosollyal nyújtja feléd kezét. Szeme barátságosan csillog. Ha leveszed a csatakesztyűdet, és bőröd a bőréhez ér, akkor fennáll a veszélye annak, hogy azonnal elkezdi kiszívni belőled az életerőt. Ugyanakkor viszont akár ellene is fordíthatod a dolgot, és te csaphatsz le erejére a kézfogás pillanatában.

Úgy döntesz, hogy megkockáztatod. Leveszed, és az övedbe, a tőröd mellé gyűröd nehéz, erős anyagból készült kesztyűdet. Hüvelykujjad mintegy véletlenül kissé megnyomta tőröd keresztvasát. Így ellenállás nélkül csúszik ki majd a hüvelyéből, ha fegyvert kell rántanod. Aztán lassan, nagyon lassan megragadod Angwarn kezét.

Erős, száraz tenyere van.

És nem történik semmi. Nem próbálja meg elorozni lélekenergiádat. És te sem törsz alattomosan az életerejére. Néhány szívdobbanásnyi ideig csak némán álltok, aztán félszegen te is elmosolyodsz. Amióta feljöttetek a felszínre, most fogtál először kezet valakivel.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Az én nevem X név. Egy orgling falut keresek. Egy szélvédett völgyben fekszik, hegyes, fogakra emlékeztető sziklák veszik körbe, és a közelben egy éjfatty lakótornya magasodik. Nem láttatok ilyent?

- Ó, dehogynem. Jártam egy ilyen helyen. Mindjárt elmondom, hogyan juthatsz el oda, de előtte ismerkedj meg újdonsült tanítványommal, Engárral.

Az óriás felé fordulsz, aki jól láthatóan habozva lehúzza lapátkezéről a páncélozott, félujjnyi hosszú csonttövisekkel ékesített kesztyűt. Lassan, bizonytalanul felé nyújtod jobbodat.

- Mióta vándoroltok együtt? - kérdezed szemed sarkából a lelkesen vigyorgó Angwarn felé pillantva.

- Az előző találkozásunk előtt egy nappal téríttetem meg.

Kezed valósággal eltűnik Engár mancsában. Az óriás majdnem összeroppantja az ujjaidat. Most már persze rá figyelsz, nem a mesterére. Engár arca eltorzul. Tekintete elködösül. Hirtelen másik kezével megragadja a csuklódat. Olyan erővel szorít, hogy mozdulni sem tudsz.

- Örülök, hogy találkoztunk - nézel fel rá.

Az óriás nem válaszolt. Szája lassan vicsorogva kinyílik, előtűnnek erős, hegyes fogai. Megpróbálod elhúzni a kezed, de nem megy.

És abban a pillanatban megérzed, ahogy szívják ki belőled a lélekenergiát.

- Árulók! - kiáltasz fel, és szabad kezeddel a tőröd után kapsz. Még eléred a markolatát, de akkor az óriás kesztyűs ökle olyan erővel csap az álladra, hogy minden elsötétül előtted. Csak azért nem esel össze, mert Engár vaskézzel tartja a jobb kezed. Azt még hallod, hogy Angwarn valamit kiabál, de nem érted mit mond.

Jól belesétáltál a csapdába.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License