88. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Bosszúvágy és meglepődés

Ismét egy szikla tetején állsz. Amikor körülnézel, teljesen ismeretlennek tűnik a táj. Még sohasem jártál erre. Nagyon messze kerültél el megszokott vadászterületedről. Beszívod a szél kellemes, fűszeres illatát, és felidézed az elmúlt napok eseményeit.

Két napja még megláncolva ültél egy hatalmas kőedényben, hordád egyik főhadiszállásának pincéjében, mélyen, nagyon mélyen a felszín alatt. Megláncoltak mint egy kutyát, és az edényt gyúlékony folyadékkal töltötték fel. Őreid arcán láttad, hogy félnek tőled. Pedig nem is olyan rég még a bajtársaid voltak.

Az aljas dögök elárultak, és készen állnak arra, hogy elevenen elégessenek. Pedig semmit sem vétettél ellenük. Ha egyszer kikerülsz innen, iszonyatos bosszút fogsz állni. Veled nem bánhat így senki sem.

- Csak annyi a gond, hogy nem nagyon valószínű, hogy ebből a pincéből valaha is kikerülsz élve - gondoltad.

Kerültél más máskor is nagy bajba, de ennyire kilátástalan helyzetbe még soha. Társaid teljesen igazságtalanok veled szemben. Úgy bánnak veled, mintha egy megfertőződött, leprás szörnyeteg lennél, az Ellenség egyik elátkozott teremtménye. Pedig te Végzetúr vagy, büszke és szilaj harcos, a puszták ura, a vadon hercege, a harci művészetek és a mágia

Ezen a ponton elbizonytalanodtál. A bűzlő olajban mozdulatlanul és némán kuporogva ugyan más sem tudtál tenni, minthogy gondolkozol, és sajnálod magadat, de annyi józan ész azért maradt benned, hogy belásd, mind a harcművészetek mind a mágia területén lenne mit tanulnod.

Már ha életben hagynak.

A szemetek! Csak azért, mert baleset ért! Igazából te vagy az áldozat. Olyasmi történt veled, amihez fogható tudtoddal még soha senki mással sem történt meg. Egy ellenséges végzetúr már majdnem teljesen kiszívta belőled az összes lélekenergiádat, amikor megölték. Ő pusztult el, nem te. A benned élő bestia persze nem akart meghalni, ezért azonnal visszavette ellenséged még meleg teteméből az ellopott életerődet, meg minden cseppnyi energiát, amit csak talált.

Találtatok.

Hordád vénei, a sok állítólagos bölcs attól tartottak, hogy valamilyen démoni lény szivárgott beléd, az elmédbe vagy a testedbe, amíg túlszívtad magad a halottból. Ostobaság! Csak azért, mert utána a vérszomjtól hajtava megöltél egy féltucatnyi végzeturat? Ilyen bárki mással is megtörténhetett volna! Nem is találták meg az összes hullát! És az áldozatok mind ellenségek voltak - szerencsére - így még szolgálatot is tettél a hordádnak.

Erre ezek el akarnak égetni!

Mindig két őr - kegyetlen, öreg, veterán végzeturak - állt a sötét pincében. Egymástól és az ajtótól is jó messze. Csak a kezükben tartott fáklyák világították meg börtönödet. Az első gyanús jelre az olajba kell vágniuk a fáklyát. És csak a jóindulatukon múlott, mit tekintenek gyanús jelnek.

Kinyílott az ajtó. Edralian és Uriás lépett a pincébe. Átvették a fáklyákat, is intésükre a két addigi őr távozott.

- Jól figyelj rám NÉV, az életed múlhat rajta - szólított meg a parancsnok.

Némán néztél rá, mert még azt is megtiltották, hogy bólintsál.

- Beszélhetsz nyugodtan, de most még figyelj. El akarom mondani, hogy miért vagy itt.

Miközben beszélt, Uriás odalépett az edényhez, és egy lélekkristályt nyomott a szádhoz. Mohón szívtad magadba az erőt.

- Nagyon fontos feladatot bízok rád. Hordánk, de talán a végzeturak egész világának a sorsa múlhat rajtad. Ki kell derítenünk, ki vagy mi áll az elmúlt hetek furcsa, egyre rémisztőbb jelenségei hátterében. Az a gyanúm, hogy egy egészen különösen aljas támadás folyik ellenünk. A titokban, a sötétben. Te fogod kideríteni.

- De hát hogyan, uram?

- Nem tudhatod, de ellenséges erők ügynökei épültek be közénk. Nem bízhatunk senkiben sem. Uriás - fejével a viharvert külsejű végzetúr felé biccentett - vezeti a kémeinket, és ő figyel arra, nehogy mások megismerhessék a titkainkat. Ha nincs az ő ébersége, talán észre sem vesszük

- Bocsáss meg Edralian - vágott közbe meghajolva Uriás. - Ez legalább annyira a te érdemed is.

Parancsnokod keserűen elmosolyodott.

- Nemsokára megkeresnek az ellenséges erők ügynökei. Tegyél úgy, mintha velük lennél. Tudjál meg a lehető legtöbbet tőlük meg a vezetőikről. Mit akarnak? Hol élnek? Még ki dolgozik nekik?

- Miért hinnék el, hogy velük vagyok?

- Ó, a rettenetes kínvallatásod után nem fognak kételkedni benne, hogy bosszút akarsz állni rajtam.

- Milyen kínvallatás? - kiáltottál fel.

- Hihetőnek kell lenni a történetednek. Fent a többiek úgy tudják, mi most azért jöttünk le, hogy megkínozzunk.

Uriás kinyitotta az ajtó melletti szekrényt. A fáklyák vöröses fénye fűrészes élű pengéken, és vaskos fogókon csillant meg.

- Fájni fog, de üvölts nyugodtan. Attól még hihetőbb lesz a meséd.

Mire két látogatód végzett veled, nem igen akadhatott a környéken olyan figyelő fül, aki ne hitte volna el, hogy pokoli kínokon mentél keresztül. Üvöltésed mérföldekre elhallatszott.

Mégis, ennek köszönhetően másnap este már szabad voltál. Új barátaid társaságában arra készülhettél, hogy a vadászat után találkozz megmentőid vezetőjével.

És megbeszéljétek, hogyan állsz bosszút a hóhéraidon.

Ó, édes bosszú…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License