89. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Ellenségem ellensége miért az én ellenségem?

Ez a meglehetősen költői kérdés jut az eszedbe, ahogy az egyik halott mellől felkapott jókora pajzs és egy, a köves talajból kimagasodó sziklatömb mögött megbújva megpróbálod nem engedni, hogy szétloccsantsák fejedet a magasról lezúduló sziklatömbök. Fent a galetkik elszántan védekeznek. Nem is csoda. A Szent halálbrigádjai rettenetes kegyetlenséggel üldözték őket. Neked pedig most az a feladatod, hogy feljuss a hegy tetejére, és szép szóval vagy erővel megtudd tőlük, merre vezet az út Borzalom Szívébe.

Három napja még saját hordád fogja voltál. Vezetőd és a horda elhárításának könyörtelen parancsnoka rettenetesen megkínoztak. Amikor magadra hagytak, élet és halál között lebegtél. Ahhoz, hogy egy végzetúrral ennyire elbánjanak, nem mindennapi hóhérokra volt szükség.

Este új őröket kaptál. Ők is csuromvizesek voltak, és az égből lezúduló vízre panaszkodtak. Az Ellenség legyőzése után egy sivatagba tértetek vissza, ahol kincset ért a kevéske ivóvíz. Most viszont mintha valahonnan a víz is visszatért volna világotokba.

A hajnali őrségváltáskor belépő két fiatal végzetúr egyikét látásból ismerted, a másikat nem. Valósággal áradt belőlük a feszültség. Némák voltak, és mintha vártak volna valamire. Napkelte előtt közvetlenül egy ismeretlen, idősebb végzetúr lépett a börtönödbe. Azonnal megérezted rajta, hogy nagy hatalmú mágiahasználó. Láttára két őröd mélyen meghajolt, ám ő nem is törődött velük, hanem eléd lépett.

- Kedves barátunk, NÉV, iszonyatosan sajnálom, ami veled történt - szólalt meg hihetetlenül mély hangon. - Azért jöttünk, hogy segítsünk neked.

Némán bámultál rá, alaposan a fejedbe verték, hogy nem szólalhatsz meg.

A végzeturak összenéztek, majd a páncéljuk alá nyúltak. Egy-egy fehér kendőt húztak elő. A kendőket ezüstösen csillogó acélgyűrűkön bújtatták át.

- Tanítványok vagyunk, akárcsak te - folytatta a mágus. - Itt, a hitetlenek között még nem viselhetjük jelvényünket, de neked megmutatjuk. Nincs okod félelemre.

- Mit akartok tőlem? - kérdezted bizalmatlanul.

- Itt halál vár rád - jelentette ki a mágus. Nem siette el a bemutatkozást, és te nem is nagyon bántad. - Megtudtuk, hogy mindenképpen ki fognak végezni. Uriás arról beszélt az egyik tisztjének, aki a testvérünk titokban, hogy beléd költözött egy éjfattyú. El fognak égetni, ha itt maradsz.

Válaszul a magasba emelte összeláncolt kezedet. Az öklödről lefolyó, pokolkénnel elkevert olaj hangosan belecsobbant a hatalmas edénybe.

- Hova mehetnék innen?

- Tudunk segíteni…

- Miért segítenétek?

- Mert te egyik leghíresebb térítőnk, Szigetlakó Angwarn tanítványa vagy. És talán meg tudod mondani, mi történt a mesterrel. Jutalmul részese lehetsz felsőbbrendű fajunk győzelmének, az új aranykor hajnalának.

Fentről ekkor kiabálás, és súlyos léptek dübörgése hallatszott.

- Megtalálták a hullákat - kiáltott fel az egyik őr. - Nincs időnk fecsegni!

A mágus mindkét keze eltűnt a derekát övező selyemöv redői között. Két olyan öklömnyi, szögletes tárgyat húzott elő, mint amilyent Angwarn is használt.

A halála előtt.

A mágus intett. A két tanítvány odaugrott hozzád, és a testedet beborító ragacsos, bűzlő és ráadásul életveszélyesen gyúlékony folyadékkal nem törődve, kirángattak a tartályból. A mágus a nyitott ajtóhoz lépett, és egy unott mozdulattal kihajította az egyik gránátot. Hullazöld fény villant fel, de zaj nem hallatszott. Fent elhallgattak a kiabálók. Hordatársaid valami miatt megtorpantak. Ekkor gyomorfacsaró bűz csapta meg az orrodat, és meghallottad a pikkelyes thorgatok jellegzetes hörgését.

- Ez majd leköti őket - bólintott öntelt mosollyal a mágus. Ujjára húzta a gyűrűjét, és a fehér kendőt a nyakába kötötte.

Fentről vad kiabálás, csontban elakadó fegyverek csattogása, és a fenevadak őrjöngő üvöltözése hallatszott. Amikor azonban meghallottad a felszíni mágiahasználók kántálását, már tudtad, hogy nincsen sok időtök. Melletted a mágus is elkomorodott. Kalkuláló pillantással felmérte a pince nagyságát, majd a másik gránátját a távolabbi fal felé gördítette. A levegőben a rés pontosan akkor jelent meg, amikor fent hatalmas robbanás jelezte, hogy hordád elkezdte megsemmisíteni az őrjöngő pikkelyes thorgatokat. Az ismeretlen őr megragadott, és a nyílás felé taszigált. Elgémberedett lábaddal csak tántorogtál. A mágus megelőzött benneteket. Egy nagymacskát is megszégyenítő ügyességgel keresztülvetette magát a mágikus ajtón, miközben melletted elsüvített egy egykezes nyílpuska lövedéke. A felharsanó halálsikoly jelezte, hogy utolsó megmentőd nem volt olyan szerencsés mint te. Szemed sarkából még láttad, hogy két kékesen izzó, mágikus lövedék is eltalálta.

Te azonban keresztüljutottál a kapun.

Egy olyan helyen bukkantál elő, ahol talán még soha sem járt hordád egyetlen tagja sem. Nem ismerted fel az égen ragyogó csillagképeket. Különös, fűszeres illata volt a levegőnek, és azonnal izzadni kezdtél a hőség miatt.

Megmenekültél a tűzhaláltól.

A következő napok során megismerkedtél megmentőiddel. Találkoztál a Szenttel, aki megígérte, hogy segít neked megkeresni az uralkodót. Az azonban még álmodban sem jutott volna eszedbe, hogy ezért olyan szabad galetkik ellen kell majd harcolnod, akik soha az életben nem ártottak neked. Akik csak az életüket és a szabadságukat akarják megvédeni.

Te meg egyszerűen jössz a világ túlsó feléből, és csak úgy nekik ugrasz, hogy lemészárold őket.

A magasból lezúduló kőzápor elállt. Kinézel pajzsod mögül, és látod, hogy a fegyveres galetkik hulláma megindult lefelé. Félredobod a pajzsodat, megmarkolod fegyvered, és futva elindulsz feléjük. Nyakadban csak úgy világít a fehér kendő.

Kezdődhet a mészárlás…

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License