< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >
A sötétben megpihenhetsz…
A tanítványok alvezére, ez a félelmetes, de egyben lenyűgöző erejű végzetúrnő hagyott egy kis időt arra, hogy felkészülj következő veszélyes kalandodra. Az elmúlt néhány nap során eléggé messze el kellett kalandoznod, mert a táborhely környékéről már minden ehető állat elmenekült. Túl sok itt az örökké éhes végzetúr, akik kiszívnák belőlük a lélekenergiát, és a fogságban tartott orglingokat és galetkiket is etetni kellett valamivel. Te nem alacsonyodtál le arra a szintre, hogy az eltunyult tanítványokhoz hasonlóan a ketrecbe zárt foglyok lélekenergiájával táplálkozzál. Te inkább messze a tábortól, a szabad vadonban szerzed meg a zsákmányodat, nyílt, bátor küzdelemben kényszeríted térdre áldozatodat, és csak a legerősebb, egészséges példányokra vadászol. Békén hagyod a gyengéket, a kölköket és a nőstényeket. A vemhes nőstényeket meg hajlandó vagy meg is védeni a sötétben ólálkodó más ragadozók elől.
Ez a világ kezd lassan újjászületni, és te nem akarod, hogy mások mohósága lelassítsa a feléledést.
Amúgy a minap váltottál pár szót az egyik vadászni induló tanítvánnyal.
- Fel nem foghatom, hogyan tudnak a többiek a rabok lélekenergiájából enni! - méltatlankodott a vadász.
Csodálkozó pillantásodat látva magyarázni kezdte.
- Először én is megkóstoltam őket, mert hát a Mester szolgálatában nem nagyon maradt időm vadászni. Hát majdnem kifordult a gyomrom, olyan undorító, állott és gyenge volt az, amit kivettem belőlük. A rabság tönkreteszi ezeket a férgeket. Nem tudom, mi lesz azokkal a testvéreinkkel, akik csak belőlük esznek.
Persze ő könnyen beszélt. Felszerelésén, de testtartásán és mozgásán is jól látszott, hogy gyakorlott fürkész, tapasztalt vadász. Neki biztosan nem okozott gondot becserkészni a vadakat. Nem úgy, mint a Szent új követőinek, akik egész nap csak a tábor körül őgyelegnek, és a rabokat kóstolgatják. Legfeljebb arra lehet rászorítani őket, hogy időnként részt vegyenek egy-egy rabszolgavadász expedíción. A környék barlangjai már megteltek. Most már a földbe ásott, hatalmas gödrökben tartják az új rabokat. A gödrök sarkán magas kilátótornyok emelkednek. A rajtuk álló végzeturak messzire ellátnak. Egyetlen varázslattal leterítik azt a szerencsétlent, akinek sikerült felkapaszkodnia a vermek meredek falán, és megpróbált visszajutni a rengetegbe. A mélyből iszonyatos bűz árad. Odalenn a foglyok úgy hullanak, mint a legyek. Holttestüket hatalmas halmokba rakják, mielőtt pokolkénnel kevert olajat öntetének rájuk. A halotti máglyák fénye messzire bevilágítja az éjszakát. Az összeégett csontokért a föld alól előbukkanó dögevők marakodnak.
Egyre nehezebben bírod elviselni ezt a kegyetlen színjátékot. Sajnálod azokat a szerencsétleneket, de nem segíthetsz rajtuk, mert akkor lelepleznéd magadat. Úgy nem tudnád támogatni hordád küzdelmét a mind veszélyesebbé váló világban. Érzed, hogy nemsokára sor kerül a nagy összecsapásra, amikor büszke hordád megküzd a Szenttel és a tanítványaival. Csak annyi a nagy kérdés, hogy egyedül álltok-e az elvakított, agymosott végzeturak seregével szemben, vagy számíthattok-e a többi horda erejére? Jó lenne, ha nem maradnátok magatokra, de nincsenek hiú illúzióid.
Távolabb a tábor zajától felkészülsz a veszélyes útra. Meditálsz, megtisztítod elmédet. Elvégzed az alapvető fegyvertechnikákat összefoglaló gyakorlatot, majd sort kerítesz azokra is, amelyeket csak egyedül te ismersz. Ezeket az utad során szerzett fegyverek és varázslatok kombinációjára, és saját adottságaidra alapozod. Eddig már jó pár ellenfelet sikerült meglepned velük.
Amikor készen állsz, összepakolod a holmidat, keresel egy száraz helyet az erdőben, és lepihensz.
Holnap kezdődik az újabb kaland.
Már majdnem elaludtál, amikor halk nesz üti meg a füledet. Két sárgás szem világít a sötétben. Kríszisz nagyúr egyik kémje az. Hát sohasem hagynak már békén?
Nyugtalan éjszaka után, reggel nem túl jókedvűen indulsz útnak.
Tudod, hogy követnek…