97. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

A tűz fénye nem melegít…

Ismét a húsevő liánokkal sűrűn benőtt, magasba törő fák fölé emelkedő sziklaszirt tetején fekszel. Egyszer már jártál itt korábban, a Borzalom Szíve határvidékén. Itt már Karc, a torz testű, torz szellemű végzetharcos az úr. Meg az őt szolgáló erdőlakók hordái, galetkik, orglingok, és olyan alantas teremtmények, amelyek arra használták fel a Feljövetel óta eltelt időt, hogy elszaporodjanak. Ezt a környéket valamilyen ősi, félelmetes erejű mágia védelmezi. Ereje nem menydörgő tűzgömbökben, hegyeket szétmorzsoló manalöketekben nyilvánul meg. Ellenkezőleg, láthatatlan, finom és rugalmas mint a pókfonál.

Ha nagy erővel, elszánt kegyetlenséggel vonulsz ellene, akkor megszilárdul körülötted, rád tapad és megbéklyóz. Nem öl meg, de lebénítva kiszolgáltat az erdők többi védelmezőjének. A határsávot díszítő lemetszett fejek egyre hosszabb sora jól jelzi, hogy Karc barbárjai könyörtelenül elbánnak az ellenséges behatolókkal. Még a magasban köröző sárkányokkal is végezni tudnak, ha azok nem érik be annyival, hogy tüzes leheletükkel felperzseljék a sűrű erdőket, hanem alacsonyabbra ereszkedve megpróbálnak elragadni néhányat a vadakból.

Ha viszont valaki lassan, óvatosan közelíti meg a Borzalom Szívét, nem gyilkol feleslegesen, és csak annyi lélekenergiát vesz ki a teremtményekből, amennyi ahhoz kell, hogy életben maradjon, akkor a védelmező varázslat beengedi. A láthatatlan pókfonalak még így is rátapadnak a jövevényre, de nem bántják. Sőt, segítségükkel még nagyobb csendben, feltűnés nélkül tud mozogni a magas fák árnyékában. Ráadásul mintha védőréteg alakulna ki a bőrén. Nem marnak vele a mérgező leveket csepegtető tüskéjű ágak, nem tapad meg rajta a gyilkos penészgombák spórája.

Ez történt veled is.

Nem mindenki olyan szerencsés mint te. Amikor legutóbb lapultál itt, akkor a mélyben ugyanilyen jól láttad a vademberek titkos faluját. A földbevájt kunyhókat, a középső, hosszú közösségi házat, a sárban fetrengő, fekete állatokat. Meglepett, hogy milyen sokan élnek a faluban. Ennyi élőlény egy helyen! Otthon, hordád földjén egy ekkora falu már talán városnak számítana.

Itt a felszínen még sohasem jártál városban. Talán nem is léteznek. A megosztott végzeturak még egy jó darabig nem tudnak majd egy-egy erődközpontnál nagyobb települést létrehozni. Viszont az alantasabb lények És talán a kiismerhetetlen elfek? Mágiájuk mögé bújva talán máris ősi birodalmaik felélesztésén munkálkodnak. Amióta felébredt Zarknod, sok minden megváltozott. Mintha csak újjászületett volna a természet. Egyre több víz hullik alá az égből, patakok, kisebb folyók bukkantak fel még hordád sivatagos környékén is. Itt meg egyenesen elképesztő, milyen gyorsan újjáéledt a növénytakaró. A sűrű erdőben téged is boldogság és szilaj jókedv töltött el.

Egészen addig, amíg meg nem pillantottad a falut. Vagyis ami megmaradt belőle. Úgy tűnik, nem csak a Szent seregei harcolnak a Borzalom Szíve ellen. Odalent mindenki meghalt. Romokban hevernek a kunyhók, és még mindig parázslik a központi épület összedőlt teteje. A kis fekete állatok a sárban heverő galektik holttestét zabálják. Az iszonyatos bűz téged sem kímél, itt a magas szikla tetején.

Dühös és csalódott vagy. Mint a vándor, aki a hideg éjszakában botorkálva megpillantotta a távoli tűz fényét, és azt remélte, ott majd megpihenhet. Amikor rájön, hogy nem jut el a tűzhöz, akkor fel kell ismernie, hogy a lángok fénye nem melegít.

Lemész, megvizsgálod a mészárlás nyomait, majd elindulsz a gyilkosok után. A nyomok befelé vezetnek, Karc titokzatos birodalmába. A Borzalom Szíve felé. Jó irányba

Egy ilyen szörnyűséget nem hagysz büntetlenül.

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License