98. fejezet

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Bosszú vagy igazság?

Napokon át követted a galetki falu elpusztítóit.

Kezdetben nem volt nehéz, mert ismeretlen ellenségeid világos, jól látható nyomot hagytak az őserdőben. A szegecselt talpú, hatalmas szandálok nyoma nem hagyott kétséget afelől, hogy az erdei vadembereket mutáns gladiátorok mészárolták le. Legalábbis a csapat nagy része belőlük állt. Amikor azonban a nedves talajra lekuporodva alaposabban szemügyre vetted a nyomokat, olyan halvány szag csapta meg az orrodat, ami eltért a gladiátorok markáns illatától.

Valamikor nagyon régen már éreztél egyszer ilyesmit. De hol? Mikor? Talán a Hegy mélyén? Odalent, a biztonságot nyújtó sötétben? Amikor még fogalmad sem lehetett arról, milyen szörnyűségek várnak majd a felszínre visszatérő galetkikre? És mennyiben bízhatsz meg saját testedben, saját elmédben? Mennyire sikerült megőrizned egy olyan emléket, amelyik régebbi, mint ez az új világ, itt a Felszínen? Amióta ezt a szagot odalent érezted, azóta átalakult a tested és átalakult az elméd is. Már nem csupán egy elszánt galetki harcos vagy, bátor, de mégis csak hús-vér halandó, hanem rettenetes erejű, izomkötegektől duzzadó testű, megzabolázhatatlan végzetúr.

A harc ás a pusztító mágia ura.

Ha egykori éned ma találkozhatna veled, akkor mi történne? Rémülten elmenekülne előled? Vagy fegyvert rántana, mert azt hinné, az Ellenség egyik torz teremtményét látja maga előtt? Megérezné benned a bestiát? A belsődben rejtőzködő szörnyeteget, ami néha segít életben maradni, ám máskor olyan kegyetlenségre sarkall, hogy utána legszívesebben elbújnál szégyenedben?

És te? Mit tennél egykori önmagaddal? Vagy egy olyan kis törékeny, védtelen és naivan elszánt lénnyel, aki mulatságos kis fegyverével a kezében magával az Ellenséggel akart szembeszállni? Megdicsérnéd bátorságát? Megtanítanád néhány fogasra, amelyek segítségével nagyobb eséllyel győzhetné le ellenfeleit? Vagy ellenkezőleg, az elméd mélyén tomboló bestia ösztöneinek engedelmeskedve rávetnéd magadat, és az utolsó cseppig elvennéd a lélekenergiáját?

Hosszú utad során találkoztál már olyan végzetúrral, aki segített volna, de olyannal is, aki csak kicsivel volt jobb a sivatag szörnyetegeinél.

Mivel nem vagy az átlagosnál jobb fürkész, nem csodálkozol, hogy a szakadó égi vízben időnként elveszíted a pusztítók nyomát. Üldözés közben többször is le kellett térni az ösvényről, hiszen ott nem tudsz vadászni, táplálkozni, jóllakni. Elszántságodat mutatja, hogy újra és újra visszatértél a lassan kihűlő nyomhoz, és megingás nélkül folytattad az utadat. Egyszer egy eleven rettenet állta el az ösvényt. Nem tudtál mit tenni, óvatosan visszavonultál, majd a mély völgyeken keresztül nagy ívben megkerülted a szörnyűséges, elképesztő erejű lényt. Még a nagy kitérő után is sikerült rábukkannod ellenfeleid nyomára.

Errefelé egyre mélyebbek a szakadékok, és egyre sűrűbb, méregzöld aljnövényzet borítja a talajt. Nem könnyű vadásznod. A legtöbb zsákmányállat fent, a magasban mozog, lent pedig csak apró, elképesztően fürge lények laknak. Érzed, hogy körülötted valósággal nyüzsög az élet, néha mégis korgó gyomorral ébredsz reggelente.

Éjszakánként nyugtalanul alszol. Bár most nem hallasz hangokat álmodban, mégis az az érzésed, hogy valami vagy valaki figyel. Talán több lény figyelme is irányul rád.

Ma reggel indulás után jókora ragadozók nyomár pillantottad meg a közeli patak sarában. Lehet, hogy pokolfarkasok eredtek a nyomodba? Csak abban reménykedsz, hogy a ragadozók elbánnak a Szent kémeivel, és így nem neked kell elvégezned a piszkos munkát.

Viszont a bosszúállást nem engeded át másnak. Megtorlod a vad galetkik értelmetlen halálát!

< Előző fejezet Legenda Következő fejezet >

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License