Rengések

1094-es kaland

bejarat.jpg

Most már biztos, hogy eltévedtél. Réges- régen el kellett volna érned már a szövetséged táborhelyét, ehelyett a legkisebb zaj sem utal arra, hogy akár csak a közelében lennél. Látni pedig eleve esélytelen bármit is ebben az átkozott ködben.
Hirtelen egy meredek sziklafal tűnik fel előtted. Mivel visszamenni nincs kedved, ezért követed a fal vonulatát. A tömör szikla azonban hirtelen félbeszakad: egy tágas barlang bejárata előtt állsz. Mivel már nagyon unod a ködben való bolyongást, ezért úgy döntesz, hogy megvárod itt benn, amíg kicsit kitisztul az idő. Fegyveredet készenlétben tartva haladsz előre; lakatlan barlanggal ritkán találkozni, a lakók pedig még ennél is ritkábban barátságosak az egyszeri jövevénnyel.
Gyanúd beigazolódni látszik: hirtelen mély morgás, morajlás hallatszik a sötétből. Még a talaj is beleremeg! Valami borzalmas szörnyeteg közeledhet! Hacsak nem… Földrengés! A fejed fölül kövek válnak le a mennyezetről…

1. próba: életpont

elugrik.jpg

Először ki akarsz rohanni a barlangból, de pillanatok alatt felméred, hogy ez már reménytelen, így előremenekülsz az ismeretlenbe. A nagyobb sziklákat szerencsésen elkerülöd, a kisebb köveket viszont nem tudod. Több helyen felszakad a bőröd, horzsolások, zúzódások borítanak. De megúsztad! Ha kicsivel lassabb vagy, most több tonnányi kő alatt feküdnél kilapulva!
A helyzeted persze így sem rózsás éppen. A bejárathoz nem tudsz utat ásni, sem robbantani, mert jó eséllyel rád szakadna a fél hegy. Tehát az egyetlen esélyed, hogy keresel egy másik kijáratot. Ehhez persze nem ártana látni valamit előbb. Hogy eloszlasd a poros sötétséget magad körül, egy kis fénygömböt idézel.

2. próba: varázspont

feny.jpg

Elindulsz előre a járatban. Eleinte könnyű dolgod van, hiszen bőven elférsz, azonban a barlang egyre szűkül. Először csak a fejedet kell lehúznod, de nemsokára már négykézláb is alig férsz el. Kis idő múltán már kúszva haladsz előre a rendkívül szűk járatban. Már épp azon vagy, hogy feladd a tested folyamatos előrepréselését, amikor hirtelen vöröses fényt látsz derengeni. A fejed egyszer csak egy gigászi csarnok szélén bukkan ki. Alattad nagyjából tízméteres mélység tátong, aminek az alján fortyogó láva hömpölyög. A láva egy méretes tavat alkot. A csarnok tetején egy nagyjából másfél méter átmérőjű lyuk tátong, amin keresztül halovány fény tör be a pokoli helyre. A csarnok közepén egy szikla áll ki a láva közepéből, felette két sárkányszerű lény kering. Ismét lenézel és rémülten veszed észre, hogy a láva szintje lassan emelkedik. Ilyen lehetetlen helyzetben nem harcolhatsz a lényekkel, a tetőn levű bejárat szóba sem jöhet, a lávába rántanának. Viszont vissza sem mehetsz. Ekkor látsz meg egy szűk járatot veled szemben, egy kis kiszögellés fölött. Ha át tudnál oda jutni… De előbb innen kell magad kiszabadítani; végképp beszorultál. Varázslattal kell minél gyorsabban, és minél halkabban kitágítanod a járatot.

3. próba: mágia

lavato.jpg

emek, szinte zajtalanul sikerült utat csinálni magadnak! Most már "csak" át kellene ugranod. A párkány is szűk és a járat is, ahova be kellene préselned magad. Kisebb csoda lesz, ha sikerrel jársz, de más választásod nem igazán van. Nagy levegőt veszel és kilököd magad a járatból. A lábad talajt ér, de a lendület túl nagy volt; a fejed iszonyatos erővel csapódik a falnak…

4. próba: egészség

lavato.jpg

Szerencsére keményebb vagy te annál, hogy elájulj, bár azért megszédülsz. A lábad megcsúszik és csak az utolsó pillanatban sikerül a kezeddel megkapaszkodni a sziklapárkányban. A levegőben lógsz az izzó láva felett. Az általad lesodort kis kavicsok zörögve zuhannak a mélybe és tűnnek el a vörös anyagban. Erre a köröző sárkányszerű szerzetek is felfigyelnek és feléd repülnek. No, ennek már a fele sem tréfa! Finoman szólva sem vagy abban a helyzetben, hogy vállald a harcot ellenük. Egy erős rántással felhúzod magad, és amilyen gyorsan csak lehet, bemászol a járatba. Karmos lábak csikorognak a párkányon a nyomodban, de szerencsédre elkéstek. Phuh, ez meleg helyzet volt! Egy kicsit megpihensz, aztán tovább kúszol. A járat kiszélesedik kicsit, kényelmesebben tudsz haladni végre.
Hirtelen újabb morajlást hallasz, ahogy megremeg a föld. Pár centivel feletted pedig repedni kezd a szikla. Ezúttal résen vagy, és azonnal egy megidézel egy mágikus pajzsot, hogy megtartsd a mennyezetet.

5. próba: varázspont

csupaszdrakon.jpg

Amint magad mögött tudod a vészesen megrepedt részt, hagyod elhalni a varázslatot és a járat beomlik mögötted. Ki kell jutnod innen végre!
A járat kiszélesedik, de minden lépésed roppanások kísérik: temérdek csont teríti be a földet alattad. Rossz jel; előveszed a fegyvered, és óvatosan haladsz előre. Egy tágas terembe érsz ki, de nem vagy egyedül…

6. próba: csata

lelekgyemant.jpg

Belerúgsz még egyet a véres hullába, majd elrakod a fegyvered és körülnézel. A szád tátva marad a döbbenettől! A teremben körös- körül lélekgyémántok hevernek mindenütt. A falakból lógnak ki, és a földön fekszenek szerteszét. Mindenről megfeledkezve gyorsan gyűjteni kezded őket. Tucatjával tuszkolod őket a ruhád különböző gyűrődéseibe és a bőrerszényedbe. Amikor véletlen felpillantasz, még a lélekgyémántokról is megfeledkezel. Őskövek! A plafonból őskövek állnak ki, némelyik akkora, mint te magad. Elképzelhetetlen, óriási vagyon! Ennyivel a világ leggazdagabb végzetura leszel!
Már épp másznál fel értük, amikor egy újabb, minden eddiginél erősebb rengés ráébreszt a szomorú valóságra. A lábad alatt lassan megnyílik a talaj, és egy egyre táguló repedés fut végig a földön. Futás!

7. próba: szerencse

kiegett.jpg

Pár lépés után a járat hirtelen balra kanyarodik, és a felszínre jut. Rohansz, ahogy csak a lábad bírja. Az egész hegy kocsonyaként remeg, tudod, hogy mindössze pillanatok kérdése mikor omlik be a teljes barlangrendszer. És valóban: amint kiérsz a felszínre, hatalmas robajjal betemeti a járatot mögötted a lezuhanó törmelék. Huh, nagyon nagy mázlid volt, ez nem sokon múlott!
Az idő már kitisztult, körülnézve kénytelen vagy ráébredni, hogy közel sem vagy még biztonságban: a hegy tetejéből füst száll az égbe, és egyre erősebbek a rengések is. Egy ébredező vulkán belsejében járkáltál egész idáig! A kitörés bármelyik pillanatban bekövetkezhet, esélyed sincs elmenekülni már. Bármilyen reménytelenül is hangzik, meg kell védened magad! A földre kuporodsz és minden erődet összegyűjtöd egy erős varázslathoz. A vulkán teteje ebben a pillanatban felrobban és kövek záporoznak mindenfelé, a hegyből pedig izzó láva zubog elő. A hegyoldalon hihetetlen sebességgel hömpölyög lefelé, egyenesen feléd. Most vagy soha…

8. próba: kritikus varázslat

Az erődet egyetlen erős pajzsvarázslatba koncentrálod. Magad sem hitted volna, de a mágia kiállja a próbát: a láva nem tör át rajta. Perceken belül kihűl a teteje annyira, hogy már nem folyik tovább, így hagyod a semmibe veszni a varázslatot. Egyelőre még várnod kel, a hártyavékony megszilárdult felszín alatt továbbra is forrong a láva, így nem léphetsz rá most még. De legalább élsz, és még gazdagabb is lettél! Ez már csak megér pár órányi tétlen üldögélést! És itt még támadástól sem kell tartanod, a láva mindent felégetett az útjában, nem valószínű bármilyen élőlény lenne a környéken rajtad kívül.

Vissza a kalandokhoz

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License